Napokon belül megérkezik a legújabb Superman-film HBO Max-ra.
James Gunn író-rendező hivatalos közösségi oldalain jelentette be, hogy a nyár legsikeresebb képregényfilmje, a Superman szeptember 19-én érkezik az HBO Max kínálatába. A produkció a nyári mozis szezonban világszerte 615 millió dolláros bevételt ért el, ezzel 2025 eddigi legnagyobb bevételű képregény-adaptációja lett.
A Warner Bros. július 11-én mutatta be a filmet a mozikban, ahol nyitó hétvégéjén 125 millió dollárt hozott az amerikai piacon, és két héten át vezette a globális toplistát, mielőtt a A Fantasztikus 4-es: Első lépések című filmje átvette a vezetést – írja a Variety.
A Superman a Warner Bros. újraindított DC-univerzumának első darabja, amit Gunn és Peter Safran producer irányításával a DC Studios épít majd, összekapcsolt filmekkel és sorozatokkal a kiadó ikonikus képregényhősei alapján. Ez a stúdió második kísérlete egy egységes filmes univerzum létrehozására, miután a korábbi DC Extended Universe — olyan címekkel, mint Az Acélember, Wonder Woman, Az Igazság Ligája, Black Adam – az Aquaman és az Elveszett Királyság 2023-as bemutatója után gyakorlatilag megszűnt.
Az új univerzumot indító filmben David Corenswet alakítja a címszereplő hőst, Lois Lane-t Rachel Brosnahan, Lex Luthort Nicholas Hoult, a Zöld Lámpást Nathan Fillion, Hawkgirlt Isabela Merced, míg Mr. Terrificet Edi Gathegi formálja meg. A szereplőgárdában helyet kapott Anthony Carrigan (Metamorpho), Wendell Pierce (Perry White), Skyler Gisondo (Jimmy Olsen), Sara Sampaio (Eve Teschmacher), Pruitt Taylor Vince (Pa Kent), Neva Howell (Ma Kent), Bradley Cooper (Jor-El) és Alan Tudyk (Superman Robot #4, későbbi nevén Gary) is.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A filmben feltűnik Milly Alcock Supergirlként, valamint John Cena Peacemakerként — utóbbi az egyetlen karakter, aki a korábbi DC Extended Universe-ből átkerült az új világba. A szeptemberi streaming premier időzítése lehetővé teszi, hogy a Superman lendületet adjon az új DC-univerzum felvezetésének, miközben a rajongók már az otthonuk kényelméből is újraélhetik a mozis élményt.



