Vajon mit kiabált oda Magyar Péter Dömötör Csabának Brüsszelben?
Egyelőre nem derült ki, mit kiabált oda Magyar Péter a Fidesz vezető politikusának, még nem reagált Dömötör Csaba posztjára.
Az elmúlt napokban a megszokottnál is többet szerepelt a sajtóban Magyar Péter neve, köszönhetően a vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatójának. Minden bizonnyal az újságírói kérdések miatt a csütörtöki Kormányinfó is nagyban róla fog szólni.
A kormány abszurdnak tartja Magyar lehallgatási állításait, aki szerint kedden találtak valamilyen eszközt a Tisza Párt irodájában. Szakértői vélemények szerint Magyar már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a vasárnapi kijelentése után, miután súlyos állításokat tett a titkosszolgálatról, többek között arról, hogy fülesek kap onnan olyan emberektől, akik a Tisza Pártot támogatják.
Vogel Evelin, a volt barátnője pedig hamarosan ismét kitálal, de addig is, tagadta, hogy bárkit is megzsarolt volna. Kész megvédeni magát a bíróságon, ha helyt adnak Magyar Péter feljelentésének, akinek elmondása szerint sok bizonyítéka van a volt kedvese ellen.
Magyar Péter odakiabált
„Brüsszeli csendélet: Az előbb elment mögöttem Magyar Péter, és a sokak által jól ismert stílusában odakiabált valamit.” – árulta el Dömötör Csaba a Fidesztől, de azt ő sem hallotta, hogy mi volt pontosan az, amit odakiabált a Tisza Párt vezetője.
„Örülök neki, hogy pár óra híján 1 hónap után (!) kitalált a munkahelyére, ahová júniusban megválasztották. Kis lépés ez az Európai Parlamentnek, de nagy lépés Magyar Péternek, hiszen a szeptembert teljesen ellógta.” – fogalmazott a Facebook oldalán Dömötör, aki nem rajongója a baloldal első emberének.
Dömötör szóba hozta azt az állítólagos 1 milliárd forintos mesterséges intelligencia rendszert, amit Magyar szerint ellene használ a kormány. „Nem tudjuk, mi akadályozza abban, hogy bejárjon a munkahelyére, de egy dolgot kérünk: ne kenje ezt is az egymilliárd forintos mesterséges intelligencia masinára.”