Kizuhant az ötödikről egy 14 év körüli lány Szegeden
Úgy tudni, a lány még életben volt, amikor elszállították a mentők.
A jelentések szerint március 28-án hajnalban, három és négy óra között kizuhant egy fiatal, 14 év körüli lány egy társasház ötödik emeletről a szegedi Szilléri soron. Egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy a tinédzser még életben volt, amikor a mentők elvitték, de nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.
Minderről a szeged365.hu egyik olvasója számolt be, az incidens kapcsán pedig a lap az Országos Mentőszolgálatot is megkereste. A Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet munkatársa, Hangai József azt közölte: a Szilléri soron egy életveszélyesen sérült személyt láttak el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállították.
Egyéb információkat nem közölt, vélhetően a későbbiekben adnak majd bővebb tájékoztatást. Korábban azt is megírtuk, hogy dulakodás közben kizuhant egy nő egy 10. emeleti lakásból Győrben. Az eset még tavaly március 30-án történt, melynek ügye továbbra sem zárult le, de már megküldték az iratokat a vádemelési javaslattal az ügyészségnek az a férfi ellen, aki elkövethette a gyilkosságot.