Létező cég adataival éltek vissza mobilgarázsos csalók, több mint 50 ember vertek át és károsítottak meg
Összesen 14 millió forinttal károsították meg áldozataikat.
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy Hajdú-Bihar vármegyei férfi és három társa ellen, akiket bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalással és egyéb bűncselekményekkel vádolnak. Az elkövetők valótlan mobilgarázs-hirdetésekkel több mint ötven embert károsítottak meg.
A vádlott, egy fiatal férfi még 2023 márciusában kezdte meg csalássorozatát: az interneten mobilgarázsok értékesítését hirdette álnéven, és a vásárlói bizalom elnyerése érdekében pedig egy létező vállalkozás adatait használta fel. A sértetteknek hivatalosnak tűnő dokumentumokat – például előlegbekérőket, szerződéseket és számlákat – küldött. A vételárakat vagy előlegeket a saját bankszámláira utaltatta.
A későbbiekben a férfi két családi barátját és az élettársát is bevonta, akiknek segítségével új bankszámlákat nyitott, hogy a sértettektől érkező pénzeket ezen keresztül fogadja. A csalók 2023 decemberéig 65 embert tévesztettek meg, s összesen 14 millió forintot csaltak ki.
A legnagyobb kárt egy Nógrád vármegyei áldozat szenvedte el, aki több mint 1,2 millió forintot utalt át, teljes egészében kifizetve a mobilgarázs árát és további kiegészítőket is. Egy másik esetben két ember összesen közel 1,5 millió forintot fizetett ki két mobilgarázsért, melyek soha nem érkeztek meg.
A kaposvári rendőrök 2024 februárjában elfogták a csalássorozat irányítóját, akit őrizetbe vettek, majd az ügyészség indítványára letartóztattak. A Kaposvári Járási Bíróság elé terjesztett vádirat szerint az ügyészség a fő vádlott és egy korábban már büntetett előéletű társa esetében végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől való eltiltás kiszabását kérte. A két másik, bűnsegédként közreműködő társuk esetében felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.