Jonathan Demme 1991-ben bemutatott filmje, A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs) máig a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett és legtöbbre tartott alkotása. A kritikusok szerint szinte tankönyvi példája annak, hogyan lehet a krimi, a thriller és a horror műfaját hibátlanul ötvözni egyetlen filmben. A történet egyszerű, mégis azonnal magával ragad: egy fiatal FBI-ügynök, Clarice Starling különös kapcsolatot alakít ki egy bebörtönzött sorozatgyilkossal, hogy tőle kapott információk segítségével elkapjon egy másik, szabadlábon lévő gyilkost.

A film ereje abban rejlik, hogy a szereplők motivációi folyamatosan keresztezik egymást, miközben mindenki igyekszik titkolni valódi szándékait. Ez a csendes feszültség a megfelelő pillanatokban robban át horrorba, amely így nem öncélú, hanem a történet szerves része.

A filmről szóló elemzéseket többek között a Deep Focus Review és a Critique Lens is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a mű „mindig képes magas szinten tartani az izgalmat anélkül, hogy valaha is túlzásba esne”. Demme rendezése egyszerre merész és fegyelmezett, és kevés film volt képes azóta is ilyen mesterien egyensúlyozni a különböző műfaji elemek között.

A film központi alakja Hannibal Lecter, akinek intellektuális fölénye és kifinomult brutalitása egyszerre taszítja és vonzza a nézőt. Clarice és Lecter párbeszédei nem pusztán információcserék, hanem pszichológiai játszmák, amik során a fiatal ügynök saját félelmeivel és múltjának traumáival is kénytelen szembenézni. A karakterek közötti dinamika a film egyik legnagyobb erőssége, hiszen a néző egyszerre érzi a manipuláció fenyegetését és a kölcsönös tisztelet halvány jeleit.

A bárányok hallgatnak nemcsak műfaji szempontból számít mérföldkőnek, hanem kulturális hatása is óriási. A film öt Oscar-díjat nyert – köztük a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi főszereplő (Anthony Hopkins) és a legjobb női főszereplő (Jodie Foster) kategóriában –, és ezzel bekerült a filmtörténet azon ritka alkotásai közé, amelyek egyszerre arattak kritikai és közönségsikert.

A mai napig kevés olyan film született, amely hasonlóan pontosan adagolja a feszültséget, és amely képes egyszerre intellektuálisan és érzelmileg is megragadni a nézőt. Ahogy a kritikusok fogalmaztak: „Bátor és fegyelmezett, és kevés összehasonlítható film volt képes valaha is ilyen jól zsonglőrködni a műfajokkal.”