„Nehéz a modern filmes vígjátékot vizsgálni anélkül, hogy ne említenénk Jim Carrey fizikailag is szélsőséges zsenialitásának földrengésszerű hatását a műfajra a kilencvenes években, és az 1994-es A Maszk minden idők egyik legikonikusabb filmje.” – emelte ki a Collider. A produkció Chuck Russell rendezésében készült, és a Dark Horse Comics képregényének adaptációjaként vált világsikerű mozivá.

A történet középpontjában Stanley Ipkiss, a félénk banktisztviselő áll, akinek élete gyökeresen megváltozik, amikor rátalál egy titokzatos maszkra, amely a skandináv mitológia Loki istenének szellemét rejti. „Amikor enged a maszk csábításának, magabiztos playboy-já változik, akiben veszélyes bűnözői hajlam is felébred.” Ez a kettősség – a hétköznapi, visszahúzódó férfi és a féktelen, karikatúraszerű alteregó – adja a film humorának és lendületének alapját.

A film nemcsak Carrey gumiarcú, túlzó gesztusaira épít, hanem Cameron Diaz első filmes szereplésére is, amely azonnal beindította karrierjét. „Vad és izgalmas, a film Carrey bombasztikus, rajzfilmszerű legjobb formáját mutatja, miközben Cameron Diaz kiváló alakítására is támaszkodik, hogy igazi vígjátéki klasszikussá váljon, és a kilencvenes évek egyik meghatározó filmje legyen.”

A film költségvetése mindössze 23 millió dollár volt, ám világszerte több mint 351 millió dolláros bevételt ért el, ezzel a korszak egyik legsikeresebb vígjátékává vált. A film Oscar-jelölést kapott a „legjobb vizuális effektusok” kategóriában, Carrey-t pedig Golden Globe-díjra jelölték alakításáért. A siker hatására a Dark Horse Comics képregényeinek eladásai is megugrottak, és a filmhez animációs sorozat, valamint egy kevésbé sikeres folytatás (A Maszk fia) is készült.

Érdekesség, hogy a női főszerepet eredetileg Anna Nicole Smith-nek szánták, ám végül Cameron Diaz kapta meg, mindössze egy héttel a forgatás kezdete előtt. Jim Carrey fizikai komédiája pedig annyira meggyőző volt, hogy a vizuális effektek készítői számos jelenetben kevesebb digitális utómunkát alkalmaztak, hiszen a színész arcmimikája és mozgása önmagában is elég volt a rajzfilmszerű hatás eléréséhez.