Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Lázár János több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Sopronban

Lázár János több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Sopronban

Lázár János több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Sopronban
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ennek kapcsán részletekkel is szolgált az építési és közlekedési miniszter.

Több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter egy keddi sajtótájékoztatón Sopronban, miután az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a városvezetés képviselői egy plenáris ülésen Sopron gazdasági fejlesztésének kérdéseit vitatták meg.

A cikk a videó után folytatódik

Lázár János elmondta, hogy Sopron kitörési pontja az M85-ös gyorsforgalmi út megépítése volt, amelynek záró szakaszát tavaly decemberben adták át. Az elmúlt években a csornai szakasz megépítésétől kezdve mintegy 400 milliárd forintot költöttek az út megépítésére – részletezte.

A tárcavezető kiemelte: a következő egy évben mintegy 6 milliárd forintból állami tulajdonban lévő belterületi utakat újítanak fel. Mint kifejtette, felújítják a 84-es út mintegy 1,7 kilométeres szakaszát a virágvölgyi körforgalomtól a város határáig 790 millió forint értékben.

A Csengery utca közel 2 kilométeres szakaszát 500 millió forintból fejlesztik, megépítik a Balfi út egy kilométeres szakaszát 1,3 milliárd forintból és fejlesztik a Kisvárkerületet 1,6 milliárd forintból – írja az MTI.


Korábban egyébként Esztergom számára is jó hírrel szolgált Lázár János: 1 milliárdos útfelújítást jelentett be. Hangsúlyozta, azzal, hogy erősödik a város, a forgalom és a látogatók száma is nő, így az utak felújítása minden eddiginél fontosabbá vált.