Jeremy Renner kórházi kezelése és felépülése után nagyon szívesen visszatérne az MCU-ba Sólyomszem szerepében.
A tavaly áprilisi tűzeset során leomló huszártorony újjáépítése kapcsán számos forgatókönyv felmerült már, ám Roselyne Bachelot kulturális miniszter szerint széleskörű egyetértés alakult ki azt illetően, hogy a tornyot az eredeti formájában állítsák vissza.
A mesterséges intelligencia újabb mérföldkövéhez érkeztünk el, ugyanis az Erica névre keresztelt robot kaphatja az egyik film főszerepét.
A koronavírus-járvány a mozikedvelő közönséget is érzékenyen érintette, mivel több filmet is el kellett halasztaniuk a rendezőknek.
2021-ben veszi kezdetét a négyszer Oscar-jelölt rendező, Michael Mann legújabb mesterművének forgatása, ami nem másról, mint a Ferrari alapítójáról, Enzo Ferrariról fog szólni.
Nagy meglepetés persze nem érhette, hiszen az előző években is hasonló volt a helyzet.
A technológia fejlődése határtalan, ami többek között arra is alkalmas, hogy egyes legendás szerepekben más híres színészeket tekintsünk meg. Ezúttal Arnold Schwarzeneggert nézhetjük meg Robotzsaru szerepében.
Elvitathatatlan az állítás, hogy olyan időszakot élünk, ami vastag fejezetet fog kapni a történelemkönyvekben. 2020 egy felfoghatatlanul eseménydús év volt eddig, viszont minden bizonnyal egy dolog van, ami abszolút meghatározza: a koronavírus-járvány.
Nehéz olyan embert találni a Földön, aki ne imádná azt a filmet, amin generációk nőttek fel, mely még a mai modern szemekkel is igencsak megállja a helyét.
Felrobbant az internet tavaly év végén, amikor az elbűvölő Baby Yodát meglátta.
A hírhedt kolumbiai drogbáró öccse valószínűleg nagyobb hírverést szeretett volna generálni az egyik érkező termékének – a marketinghúzás valljuk be, sikeres lett.