Krausz Gábor és Mikes Anna remekül érzik magukat a Maldív-szigeteken
Már tettek egy nagy sétát a parton, s miután biciklire pattantak, útnak is indultak, hogy felfedezzék a szigetet.
Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme különleges, az idő múlásával egyre erősebb és boldogabb. A sztárséf hasonlóképp érez, aki szerint „a kapcsolatuk valahol az égben köttetett”, s „nincs az a feladat, nehézség, vagy ármány, ami kettőjük közé állhatna”.
A 2024-es év elképesztő volt számukra mind az élmények, mind a munka szempontjából, míg a karácsony meghitten, békésen telt. Krausz Gábor boldog volt, hogy szerelmével és kislányával tölthette az ünnepeket, meglátogatták a rokonokat, és mindenre jutott idő.
Együtt remekül érezték magukat, finomakat ettek és az ajándékozás is jól sikerült. A 2025-ös évet illetően már megvannak a tervek, amely által kétségtelen, hogy biztosan nem fognak unatkozni. Túl sok részletet azonban egyelőre nem árult el erről a séf.
Azt viszont bevallotta, hogy a táncosnővel a Maldív-szigetekre utaznak egy kis pihenésért. Mint mondta, tavaly ezzel az utazással lepte meg párját, aki számára most valóra is válhatott az álom. A közösségi médiás beszámolóik alapján már megérkeztek a mesebeli helyre.
A megosztott fotók pedig arról tanúskodnak, hogy remekül érzik magukat, az idő is csodás. Már tettek egy nagy sétát a parton, megörökítették a kéznyomatukat a homokban, majd biciklire pattantak, hogy felfedezzék a szigetet. „Mert az álmok valóra válnak” – fogalmazott Mikes Anna Instagram-sztoriban.