Közúti tömegszerencsétlenség Etiópiában: 71-re nőtt az áldozatok száma
Időközben 71-re nőtt azon áldozatok száma, akik egy közúti szerencsétlenségben vesztették életüket Etiópiában.
Mint arról korábban beszámoltunk, rengeteg halálos áldozattal járt az az incidens, ami Etiópiában történt az elmúlt hétvégén. Közúti balesetben hunytak el az áldozatok, akik a legfrissebb tájékoztatás szerint már 71-en vannak.
A Barrons a cikkében kitért arra is, hogy eddig 68 férfi és 3 nő halálát tudták megállapítani, akiken már nem tudtak segíteni a mentőegységek. Többek között arra is fény derült, hogy helyi idő szerint 17 óra 30 perc körül zuhant le az útról a folyóba a jármű, mely tele volt emberekkel, akik közül sokan állítólag egy esküvőre voltak hivatalosak.
Két súlyos sérültről is tudni, ugyanakkor az nem derült ki, az incidens idején hányan voltak a járművön. A közösségi médiában megjelent fotókon egy részben vízbe merült járművet látni, körülötte egy nagyobb embertömeggel. Sokan látszólag megpróbálták segíteni az áldozatoknak, akik az őket szállító járműbe rekedhettek.