Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Közel két hónap bujkálás után fogták el egy halálos gázolás feltételezett elkövetőjét

Közel két hónap bujkálás után fogták el egy halálos gázolás feltételezett elkövetőjét

Közel két hónap bujkálás után fogták el egy halálos gázolás feltételezett elkövetőjét
Fotó: Unsplash/Scott Rodgerson

Több mint másfél hónap után sikerült elfogni azt a férfit, akit egy halálos kimenetelű gázolással gyanúsítanak Győr-Moson-Sopron vármegyében.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2024. július 9-én este 10 óra körül tragikus kimenetelű baleset történt Ikrény térségében, ahol egy Mercedes ML típusú gépjármű vezetője elütött egy kerékpárost a 84125-ös számú úton. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette, az autó vezetője pedig segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét.

A cikk a videó után folytatódik

A rendőrség azonnal büntetőeljárást indított az ügyben, a nyomozás során pedig rövid idő alatt sikerült beazonosítaniuk a baleset feltételezett okozóját, aki azonban a hatóságok elől ismeretlen helyre távozott, így elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A rendőrség kitartó munkájának eredményeként augusztus 30-án kora reggel sikerült elfogni a gyanúsítottat. A vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya és Felderítő Osztálya közös akciót hajtott végre, melynek során Öttevényen, a Fő utca egyik házánál fogták el a keresett személyt.

A hatóságok közlése szerint a férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatják a büntetőeljárást. A gyanúsítottat letartóztatásba helyezték.