Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kovács István elárulta, már nagyon régóta szeretett volna a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lenni

Kovács István elárulta, már nagyon régóta szeretett volna a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lenni

Kovács István elárulta, már nagyon régóta szeretett volna a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lenni
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Most pedig össze is jött neki.

Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnöke a Mandinernek adott interjújában a szövetség előtt álló kihívásokról, Erdei Zsolttal való kapcsolatáról és a nemzetközi ökölvívás aktuális kérdéseiről beszélt. Mint ismert, a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok bokszolót választották meg a szövetség élére a tisztújító közgyűlésen.

A cikk a videó után folytatódik

A következő öt évben az elnöki pozíciót betöltő Kovács célja, hogy az ökölvívás magyarországi helyzetét stabilizálja és fejlessze. Kovács István elmondta, az elnöki tisztség vállalása hosszú idő óta érlelődött benne:

„Régóta érlelődött, hogy el kellene látnom az elnöki feladatkört, de most állt össze minden mozaik, jó időben, a jó helyen. A napokban beérkezett gratulációk nagy része is úgy hangzott, hogy »na, végre!«”

Hozzátette, hogy bár 2013-ban lemondott a tiszteletbeli elnöki pozíciójáról az akkori vezetési struktúra miatt, most elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen és aktívan vezesse a szövetséget. Kiemelte, nagy támogatással választották meg, és úgy érzi, lehetősége van valódi egységet teremteni a sportágban. Elmondása szerint elsődleges célja, hogy megszüntesse a megosztottságot.

Kihívások, intenzív munka és a szakmai együttműködések

Az új elnök munkája azonnal komoly kihívásokkal kezdődött: Kovács szerint a legfontosabb feladat jelenleg a lejárt szerződések meghosszabbítása, mivel több versenyző és edző augusztus óta nem kapott fizetést. Noha a szövetség kasszája még bírja a jelenlegi év végéig, a következő év pénzügyi helyzete egyelőre bizonytalan.

Kovács elárulta, hogy szoros egyeztetéseket tervez Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral, és rendkívül intenzív hetek állnak előtte. Közölte, december 23-ig az elnöki teendők minden idejét kitöltik majd, de ezt már átbeszélte a családjával, igaz, a gyerekekkel még nem sikerült.

Kovács beszélt Erdei Zsolttal való viszonyáról is: elmondta, Erdei is gratulált neki a megválasztása után, és sajnálatát fejezte ki korábbi döntései miatt.

„Zsolt is gratulált a megválasztásom után, ráadásul az emberi nagyságát megmutatva a sajnálatát fejezte ki, hogy évekkel ezelőtt másokra hallgatott elnökként. Azóta megbánta a döntését, tisztáztuk a dolgot. Ha valaki ismer, tudja rólam, bizonyos ügyek érdekében félre tudom tenni a korábbi sérelmeimet, és egy másodperc alatt bárkivel együtt tudok dolgozni.”

A beszélgetés során az ökölvívás nemzetközi szintű vitái, köztük a transznemű sportolók helyzete szintén szóba kerültek: Kovács szerint fontos, hogy a világszövetségek mielőbb egyértelmű szabályozásokat alakítsanak ki.