Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,76 Ft
Euró
395,49 Ft
Font
462,62 Ft
Bitcoin
70,718 $

Súlyos a helyzet Németországban, 100 ezer áldozatra figyelmeztet egy szakértő

Akár százezer halálos áldozata is lehet Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának az egyik legtekintélyesebb német járványügyi szakember szerint.

Fotó: Unsplash/Moises Gonzalez
Európa

Kornis Vivien

Szerkesztő

Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársasággal készített podcastsorozatának kedd este megjelent új epizódjában kifejtette, hogy az érvényes és a tervezett új fertőzésvédelmi szabályok várhatóan nem törik meg az egyre erősödő negyedik hullámot.

Ezért ismét az emberek fertőzésveszéllyel járó közvetlen kapcsolatainak korlátozására, azaz lezárásokra lehet szükség. Különben akár százezerrel is emelkedhet a járvány halálos áldozatainak száma, és „ez a konzervatív becslés” – mondta a szakember. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Németországban a járványügyi védekezés alapja – a beltéri maszkviselés és a táras távolságtartás mellett – az úgynevezett 3G-szabály. Ez a szabály – amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték – előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok pedig friss negatív vírusteszt lelet birtokában.

A 3G-szabály szigorított változata a 2G-szabály, amely szerint csak az oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek tartózkodhatnak zárt közösségi térben. Ez azt jelenti, hogy az oltatlanokat kitiltják például a vendéglőkből és a kulturális intézményekből. A járvány erősödése miatt ez a szabály érvényes Szászországban, és számos további tartomány is mérlegeli bevezetését.

Christian Drosten szerint a védekezési szabályok alakításánál mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy rosszabb a kiinduló helyzet, mint egy évvel korábban – amikor a második hullám miatt korlátozták a többi között a vendéglátást és az idegenforgalmat -, mert az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta nevű változata jóval fertőzőképesebb, mint a 2020 őszén uralkodó variáns.

A delta változat miatt a beoltott emberek gyorsan újra hordozóvá válnak. Ők már „nagyon szabadon mozognak a társadalomban”, és ugyan nemigen betegszenek meg, de ha megfertőződnek, eljuttatják a vírust a be nem oltottakhoz, akiknél súlyos lefolyású lehet az általa okozott betegség (Covid-19).

Ezért a 3G-szabály nem alkalmas a járvány lassítására, mert a negatív teszt nem védi meg a nem beoltottakat a fertőzéstől. Az éttermekben, színházakban, koncerteken, a társasági életben részt vevő emberek többsége ugyan rendelkezik oltással, de mivel nekik nem kell friss teszt, megfertőzhetik az oltatlanokat, ha észrevétlenül hordozzák a vírust – fejtette ki Christian Drosten.

A 2G-szabály egy fokkal jobb, hiszen ily módon az emberek kénytelenek eldönteni, hogy továbbra is részt vesznek-e a társadalmi, közösségi életben, vagy inkább kivonulnak, mert akarnak oltást. Így a politika az oltási kampány előmozdítására irányuló nyomást gyakorolhat. Ez azonban nem elég „akut intézkedésként” – mondta.

Németországban „vészhelyzet” alakult ki, amely csak azért nem tűnik drasztikusnak, mert a súlyos megbetegedések elhúzódnak. Tovább várni viszont nem lehet, „most azonnal tennünk kell valamit” – emelte ki a szakember. A legfontosabb a fertőzések megelőzése, de nem valószínű, hogy a 2G-szabály kiterjesztése elég gyorsan hatna, mert az oltatlanok visszahúzódnának a magánszférába, ahol a beoltottak révén ugyanúgy elérheti őket a vírus, mint a közösségi terekben.

Ezért csökkenteni kell az egymás közti kapcsolatokat. A korábbi hullámok azt mutatták, hogy a lakosság egészének viselkedésében bekövetkező változás hozzájárul a fertőzésgyakoriság csökkenéséhez. „Ha az emberek megváltoztatják a viselkedésüket, és komolyabban veszik a fenyegetést, annak hatása van” – fejtette ki Christian Drosten, hozzátéve, hogy nagyon fontos az egyértelmű kommunikáció; „világossá kell tenni, hogy ez nagyon komoly dolog”.

A negyedik hullám erejét jelzi, hogy egy héten belül háromszor dőlt meg az újonnan regisztrált fertőződések napi számának rekordja, és legfontosabb járványügyi mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság, a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra jutó száma.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 39 676 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. Ez bő kétezres emelkedés az előző csúcshoz, a november 5-én feljegyzett 37 120-hoz képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 232,1-re emelkedett a kedden 213,7-en felállított előző csúcsról.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 236 halálesetet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőződésekkel együtt 4 844 054 ember szervezetében mutatták ki a vírust a járvány tavaly tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig 96 963-ra emelkedett.

(MTI)