Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kormányinfó: kiderült, eddig hányan érdeklődtek a potenciális határvadászok közül

Kormányinfó: kiderült, eddig hányan érdeklődtek a potenciális határvadászok közül

Kormányinfó: kiderült, eddig hányan érdeklődtek a potenciális határvadászok közül
Fotó: A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes eskütétele a Hősök terén 2022. július 16-án. MTI/Kovács Anikó

Nagyon sokan érdeklődnek a lehetőség iránt, és hamarosan kiderül, hogy hányan vannak, akiket már szerződtettek.

A szombati Kormányinfó ideje alatt jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy az érdeklődők száma már meghaladta a 6 ezer főt. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mind a 6 ezren igent mondanak a szerződésre, várhatóan hamarosan pontos számokat kaphatunk ezzel kapcsolatban.

A cikk a videó után folytatódik

Mivel az érdeklődés jelentős, reálissá válhat a 2200 határvadász felvétele szeptemberig, ugyanis a Belügyminisztérium ezt vállalta. Egy éven belül a számot 4000 főre növelnék, amivel megerősítenék a határvédelmet.

Ha szükséges, a katonák is bevethetőek erre a célra, mint korábban, illetve a rendőrség is, de a fő cél az, hogy a rendőri erők kivonulhassanak a területről, ami a közbiztonság szempontjából is kiemelten fontos. A katonák pedig a határ másik oldalán állomásozhatnak, ahol szintén rendívül fontos feladatot látnak el.