Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Koldulásra kényszerítette, fogva tartotta és bántalmazta ismerőseit, vádat emeltek egy férfi ellen Szegeden

Koldulásra kényszerítette, fogva tartotta és bántalmazta ismerőseit, vádat emeltek egy férfi ellen Szegeden

Koldulásra kényszerítette, fogva tartotta és bántalmazta ismerőseit, vádat emeltek egy férfi ellen Szegeden
Depositphotos

Vélhetően azért fogadta be a két embert, hogy aztán módszeresen kihasználja őket.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki 2023-ban koldulásra kényszerítette és bántalmazta két ismerősét, akiket korábban befogadott szegedi kunyhójába.

A cikk a videó után folytatódik

A vádirat szerint a férfi egy erdős területen felépített kunyhóban élt, ahol menedéket adott egy gyenge egészségi állapotú férfinak, majd később egy nőnek is, akivel később élettársi kapcsolatba került.

Az elkövető azonban rendszeresen bántalmazta a nőt, többször is bezárta a kunyhóba, és 2023 decemberében sodronykötéllel összekötözve magára hagyta a hidegben.

A vádlott arra is rákényszerítette mindkét áldozatát, hogy áruházi parkolókban kolduljanak számára, majd az így összegyűjtött pénzt erőszakkal és fenyegetéssel vette el tőlük. A férfit orvvadászattal is vádolják, mivel tiltott vadászati eszközt, egy őzcsapdát helyezett ki a szegedi körtöltés ártéri területén, mellyel egy őzet ejtett el.

A főügyészség az elkövetőt minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával, kapcsolati erőszakkal, személyi szabadság megsértésével, minősített rablással és orvvadászattal vádolja. Az ügyben a Szegedi Törvényszék hoz majd döntést.