Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerencse a szerencsétlenségben: kétszer is elütötték a 9 éves kislányt, de túlélte

Szerencse a szerencsétlenségben: kétszer is elütötték a 9 éves kislányt, de túlélte

Szerencse a szerencsétlenségben: kétszer is elütötték a 9 éves kislányt, de túlélte
Fotó: Flickr/Per Lööv

Meglehetősen szerencsétlen eset történt vasárnap délután a romániai Bihar megyében, ahol egy 9 éves kislány próbált szabálytalanul átkelni az úton.

Az eset a Nagyvárad mellett található Fugyivásárhelyen történt, ahol előbb egy Kolozsvár felé tartó autó ütötte el a lány, aki átesett a baloldali sávba – írja a Maszol. Ezt követően a szemből érkező autó gázolta el, meglehetősen szerencsétlen eset keretében.

A cikk a videó után folytatódik

A szülők, felügyelők nélkül, tilosban átkelni próbáló kislánynak az volt a nagy szerencséje, hogy a délutáni csúcsforgalomban lassan haladtak az autók, így csak közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, eszméleténél volt kórházba szállítása idején.

Egyelőre úgy tudni, hogy a gyermeket elütő 30 éves kolozsvári és 47 éves osztrák sofőrök nem szenvedtek sérüléseket, legfeljebb a lelki sérülés okoz problémát, hogy nem tudták már elkerülni a kislány elgázolását.

Mint a Maszol is írja, a rendőrség nyomozást indított a baleset körülményeinek pontos megállapítására, a mentési és helyszínelési munkálatok idejére pedig a főutat lezárták, a forgalmat Váradhegyalja felé terelték.