Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kicsit elromlik az idő keddre, szélre és záporokra is érdemes készülni

Kicsit elromlik az idő keddre, szélre és záporokra is érdemes készülni

placeholder

24 és 32 fok között mozog majd a hőmérséklet kedden, ám érdemes másik napra szervezni a szabadidős programokat, hiszen könnyedén elmoshatja az eső.

Hétfőn az időszakosan megvastagodó fátyolfelhők érkeznek fölénk, emellett gomolyfelhők is képződnek. Éjszaka nyugat felől vastagabb, zártabb felhősáv érkezik, amelyből elsősorban a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén záporok, zivatarok is várhatóak.

A cikk a videó után folytatódik

Kedden a felhőzet miközben északkelet, kelet felé vonul fokozatosan szakadozik, ezzel együtt a csapadéktevékenység is gyengül, szűnik. Ezt követően ismételten fátyolfelhők sodródnak fölénk, továbbá gomolyfelhők is képződhetnek, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat (nagyobb számban majd késő estétől). A délkeleti szelet élénk, néhol, illetve zivatarok környezetében erős lökések is kísérhetik.

Forrás: Időkép

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között alakul, de a szélcsendes, kevésbé felhős északkeleten több fokkal hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az ország döntő részén 24 és 32 fok között várható, ám a tartósabban felhős, csapadékos részeken 20 fok körüli értékeket is mérhetünk.

(MTI)