Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy kétgyermekes anya az interneten kért tanácsot – megcsalásra gyanakszik

Egy kétgyermekes anya az interneten kért tanácsot – megcsalásra gyanakszik

Egy kétgyermekes anya az interneten kért tanácsot – megcsalásra gyanakszik
Shutterstock/Illusztráció

Egy 30 éves nő a Redditen osztotta meg történetét, miután férje munkahelyi útja alatt gyanús körülményekre lett figyelmes. A telefonbeszélgetés közben egy női hang hallatszott a háttérben.

A nő elmondása szerint férjével négy éve házasok, és két kisgyermeket nevelnek együtt, egy egyéves és egy kétéves gyermeket. Mint írta: „A házasságunknak megvoltak a maga normális hullámvölgyei, de soha nem adott okot arra, hogy azt gondoljam, megcsalhat, egészen mostanáig.” – írta a nő, aki az interneten keresztül próbált segítséget kérni a többi fórumozó által.

A cikk a videó után folytatódik

A férj egyhetes képzésre utazott Delaware-be, ahol a szokásos esti telefonbeszélgetésük egyik este elmaradt. A nő így idézte fel: „Normál esetben minden este beszélünk, sőt, sokszor úgy alszunk el, hogy a telefon vonalban marad, de azon az estén ez nem történt meg.” Hiába próbálta háromszor is hívni férjét este fél 11 körül, nem érte el. Másnap a férfi azzal magyarázta, hogy korán lefeküdt, mert fáradt volt – írja a People.

A sokkoló háttérhang

A következő reggeli beszélgetés során azonban a nő egyértelműen hallott egy másik hangot: „De miközben beszélgettünk, hirtelen hallottam egy női hangot a közelben, ami tisztán azt mondta: ’Nem folytatok viszonyt!’” – írta. „Ő hangosan felsóhajtott utána, de elhessegettem a gondolatot, azt feltételezve, hogy valaki a szállodai szobán kívül beszélt, és őt csak bosszantotta a zaj.”

Amikor a férj hazatért, mesélt a munkatársairól és az utazásról, ám eközben „véletlenül” elszólta magát: elárulta, hogy egy női kollégát beengedett a szobájába. A feleség így számolt be erről: „Állítólag a szobáik egy összekötő ajtóval kapcsolódtak, és ő ’meg akarta nézni, hogyan néz ki a másik szoba’, ezért megkérte a kolléganőt, hogy nyissa ki az ajtót, és így átnéztek egymáshoz. Megkérdeztem, mikor történt ez, és azt mondta, ugyanazon az estén, amikor nem tudtam elérni őt.”

A Reddit-felhasználók többsége egyetértett abban, hogy a nőnek oka van kételkedni férje viselkedésében. Egy hozzászóló így fogalmazott: „Biztos vagy benne, hogy véletlenül csúszott ki a száján, vagy egyszerűen csak őszinte akart lenni? Óriási különbség van a kettő között.” Egy másik kommentelő pedig egyértelműen kijelentette: „Az a ’Nem folytatok viszonyt!’ mondat önmagában elég ahhoz, hogy gyanús legyen a helyzet. És házas emberek nem hívják be a kollégáikat a hotelszobájukba. Pont.” – idézte a People.

Ez is csak azt mutatja, milyen könnyen megrendülhet a bizalom egy kapcsolatban, ha a körülmények gyanúsak, még akkor is, ha nincs közvetlen bizonyíték a hűtlenségre. A nő kérdése – „Ha ez a te férjed lenne, te mit gondolnál? Túlreagálom?” – sok olvasót arra késztetett, hogy saját tapasztalatait ossza meg, és a legtöbben megerősítették: a bizalom alapja a nyíltság, de a helyzet valóban több mint gyanús.