Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Két év kihagyás után ismét lesz belvárosi borünnep Debrecenben

Két év kihagyás után ismét lesz belvárosi borünnep Debrecenben

Két év kihagyás után ismét lesz belvárosi borünnep Debrecenben
Fotó: Twenty20

A harmadik alkalommal megrendezendő borünnep 55, többségében hazai pincészet mintegy kétszáz borát kínálják majd, mindezt neves borászok részvételével.

Két év kényszerű kihagyás után ismét lesz Debrecenben belvárosi borünnep, amelyet június 2-4. között tartanak a Déri téren – jelentették be a szervezők hétfői debreceni sajtótájékoztatójukon.

A cikk a videó után folytatódik

Sipos Bence, a harmadik alkalommal megrendezendő borünnep ötletgazdája és főszervezője jelezte: az idei találkozón 55, többségében hazai pincészet mintegy kétszáz borát kínálják majd, az érdeklődők pedig neves hazai borászokkal is találkozhatnak a rendezvényen.

Hozzátette: most első alkalommal prémium pezsgők is bemutatkoznak a debreceni fogyasztóknak.

A borkínálat mellett koncertekkel is várják a közönséget, fellép mások mellett Kökény Attila és a Swing a la Django, Király Viktor és a Tóth Vera Quartet is.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere kiemelte, hogy a város a minőségi szolgáltatásokat támogatja, ezért álltak a rendezvény mellé, amikor az ötletgazda Sipos Bence, a Divino borozó vezetője kezdeményezte a borünnepet.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy „erős negyedéven van túl az ágazat”, nagyszámú turista érdekezett a szálláshelyekre az év első három hónapjában, és a tel-avivi repülőjárat beindulásával ismét sok izraeli vendége van a városnak.

Hangsúlyozta, hogy pezsgő kulturális kínálat várja az idei nyáron is a városba látogatókat és a helybelieket. A belvárosi borünnep után lesz gourmet fesztivál a Nagyerdőben, megrendezik a Debrecen drive járműipari seregszemlét és családi programot, lesz Campus Fesztivál, virágkarnevál és hozzá kapcsolódóan sok-sok rendezvény – sorolta Széles Diána, megjegyezve, hogy ősztől „minőségi ugrás” lesz a szállodai piacon is, amikor átadják az új belvárosi szállodát.

(MTI)