Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kern András: ha még egyszer iszom egy pohár alkoholt, végem lesz

Kern András: ha még egyszer iszom egy pohár alkoholt, végem lesz

Kern András: ha még egyszer iszom egy pohár alkoholt, végem lesz
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Több mint 10 éve nem fogyasztott alkoholt.

Interjút adott Kern András, amelynek során egyebek mellett arról faggatták, mivel lehet örömet okozni neki. A brassói aprópecsenyét említette elsőként, amit a felesége igazán ízletesen készít el, majd hozzátette, szeretne még egy unicumot és egy sört is meginni, mert 12 éve nem ivott.

A cikk a videó után folytatódik

Azt is elárulta, mi ennek az oka. „A gyomorvérzésem után az orvosok felettem álltak a sürgősségin, néztek egymásra, és azt kérdezték: ez az ember most meg fog halni? Arra figyelmeztettek, ha még egyszer iszom egy pohár alkoholt, akkor végem lesz. És akkor abbahagytam” – mondta.

A Meglepetés magazinnak nyilatkozva – amelyből a 24.hu szemlézett – a színész azt is megjegyezte: a dohányzásról és a feketéről azonban nem tudott lemondani. Ugyanakkor elmondása szerint csökkentette az adagját; kevesebb kávéval beéri és áttért az elektromos cigire.

Ezt követően a hangulatingadozásairól beszélt, mint mondta, általában inkább rossz hangulata van, mint jó. „Időnként depressziós vagyok, de nem vészesen. Olyan azért előfordul, hogy elveszítem az érdeklődésemet a dolgok iránt. Régóta van ez az állapot” – magyarázta.

Már fiatalon előjöttek az ilyen jellegű problémái, ami miatt az édesapja azt tanácsolta neki, hogy forduljon szakemberhez, végül gyógyszeres kezelést kapott. „23 éves korom óta a depresszió hullámokban tör rám. Nem lehet megmondani, hogy mikor és miért jön elő, mindentől független” – tette hozzá.