Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kemény fagyok után ismét 20 fok következik

Kemény fagyok után ismét 20 fok következik

Kemény fagyok után ismét 20 fok következik
Salgótarján, 2023. március 29. Faágra fagyott jég egy patak medrében Salgótarján közelében 2023. március 29-én. MTI/Komka Péter

Felhőkből viszont nem lesz hiány, éjszaka gyenge esőre is számíthatunk.

Nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet, az ország legnagyobb részén erősen vagy közepes felhős idő valószínű. Szerdán a Dunántúlon, éjszaka már másutt is előfordulhat gyenge eső.

A cikk a videó után folytatódik

Csütörtökön általában erősen felhős ég lesz a jellemző, amelyben előfordulhatnak szakadozások. Napközben nyugat felől egy csapadékhullám vonul kelet felé, amelyből többfelé várható eső, zápor, késő este délnyugaton esetleg zivatar is kialakulhat.

Szerdán legfeljebb élénk, csütörtökön a Dél-Dunántúlon már egy-egy erős lökés is előfordulhat a déli, délnyugati szélből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a keleti harmadban és homokhátságokon -4 és 0, nyugatabbra +1 és +7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 és 20 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a magasabb értékeket.

Nyugat-Európa időjárását egy hullámzó frontrendszer alakítja, amelynek középpontja az Atlanti-óceán felett található. Csapadék főként az északnyugati part mentén és Nagy-Britannia térségében hullott belőle.

A front előterében, a mediterrán térségben egy nagy kiterjedésű anticiklon épült ki, amely Európa középső területei fölé is benyúlik. Peremén a kelet-európai térség fölé hidegebb légtömegek érkeznek észak felől. Ennek hatására Lengyelországban és Szlovákiában is jelentősen lehűlt hajnalban a levegő, a minimumok -12 és -5 fok között alakultak.

A Kárpát-medence időjárását a nyugat felől érkező frontrendszer melegfrontja alakítja, amely a hideg, sarkvidék felől érkező légtömeget egyre inkább kelet felé szorítja, és helyébe enyhébbet áramoltat.

MTI