Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Gondok vannak a Keleti pályaudvarnál

Gondok vannak a Keleti pályaudvarnál

Gondok vannak a Keleti pályaudvarnál
Shutterstock

Péntek délután komoly fennakadást okozott a vasúti közlekedésben egy biztosítóberendezési hiba a budapesti Keleti pályaudvarnál.

A Mávinform hivatalos tájékoztatása szerint a meghibásodás a vonatok fogadását és indítását egyaránt lassítja, ezért az utasoknak hosszabb menetidőre kell felkészülniük.

A cikk a videó után folytatódik

A közleményben hangsúlyozták: „A szakemberek már dolgoznak a hiba beazonosításán és kijavításán”, ugyanakkor a helyreállításig a Keleti pályaudvarról induló és oda érkező járatok is késve közlekednek.

A MÁV jelezte, hogy a 2-es és a 4-es metróvonalon, valamint a gödöllői H8-as HÉV-en is elfogadják a vasúti menetjegyeket. Emellett az Örs vezér tere és Kőbánya-felső között pótlóbuszok is közlekednek, melyek az Örs vezér terén a metró melletti Volán-megállóból indulnak.

A Mávinform honlapján olvasható információk szerint több vasútvonalat érint a hiba:

  • A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon nem közlekednek a gödöllői S80-as járatok. Az egri Agria InterRégió és a gyöngyösi Mátra InterRégió vonatok Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon az S60-as szerelvények a Keleti pályaudvar helyett Rákosról indulnak és oda érkeznek. A Békéscsaba felé közlekedő InterCity és InterRégió járatok Kőbánya-felsőn és Rákoson is megállnak.
  • A Budapest–Győr–Bécs/Sopron/Szombathely vonalon a Lehár EC Bécsből csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, és onnan is indul vissza.
  • A Pécsről érkező Mecsek InterCity szintén csak Kelenföldig jár, és onnan indul vissza a baranyai megyeszékhely felé.

A MÁV arra kéri az utasokat, hogy a változásokról és a késésekről folyamatosan tájékozódjanak az online menetrendi felületeken, mivel a helyzet az elhárítás előrehaladtával változhat. Bár a biztosítóberendezés javítása folyamatban van, egyelőre nem közöltek konkrét időpontot a teljes helyreállásra.

A fennakadások miatt a vasúti közlekedés Budapesten belül is jelentősen átrendeződött, így az utasok számára a megszokottnál több átszállással és hosszabb utazási idővel kell számolniuk.

Liner/MTI