Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Katonai kiképzést kapott Zámbó Krisztián, teljesen elkészült az erejével

Katonai kiképzést kapott Zámbó Krisztián, teljesen elkészült az erejével

Katonai kiképzést kapott Zámbó Krisztián, teljesen elkészült az erejével
Fotó: TV2

Zámbó Krisztián sok mindenre számított az Ázsia Expresszben, de arra nem, hogy katonai kiképzésben lesz része.

A TV2 idén egy katonai jellegű műsorral is készül, aminek a végén jelentős pénznyereményt osztanak ki a győztesek között. Zámbó Krisztián részben már az Ázsia Expresszben megtapasztalhatta, milyen is katonának lenni.

Miután biztossá vált a helyük az első hajszára, félő volt, hogy ki fognak esni, rögtön az elején. Emiatt igyekeztek mindent beleadni, majd a teljesítőképességük határához érkeztek, mint azt látni is fogjátok.

Katonai kiképzést kaptak egy hadihajó mellett a kikötőben, ami elsőre izgalmasnak hangzott, majd szép lassan Krisztián és Adrián is elkészült az erejével. Már rosszul voltak a feladatok végén, ráadásul tombolt a hőség.

Ezek után kisebb csoda, hogy egyikőjük sem ájult el, míg a kiképzést vezető tiszt csak ordított velük, hogy van még egy kör. Krisztián szinte már azt sem tudta, hol van, annyira küszködött és szenvedett.