Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kásler szerint „ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók”

Kásler szerint „ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók”

Kásler szerint „ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók”
Fotó: MTI/Varga György

Kásler közölte, a járvány harmadik hullámát az oltásokkal sikerült megfékezni, a reális számítások alapján azonban számíthatunk egy negyedik hullámra is.

Kásler Miklós Facebook-oldalán tette közzé az „Életközelben” névre hallgató interjúját, melyben arról beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók fizetése emelkedik, a kormány bővítette a nővérszállókat, és azt állította, hogy az egészségügyi dolgozók „ezrével jönnek vissza”.

A cikk a videó után folytatódik

„Ők (az ellenzék) azt jósolták, hogy ezrével hagyják el az egészségügyet a dolgozók, nővérek és orvosok is. Mi most azt tapasztaljuk a számok nyelvén, hogy ezrével jönnek vissza – hála Istennek jól döntenek”

– közölte Kásler.

Habár a hivatalos adatok alapján, az Országos Kórházi Főigazgatóság közlése szerint március és június között 3090 fővel emelkedett az egészségügyben dolgozók száma, érdemes szót ejteni arról is, hogy márciusban közel 4000 ember távozott a szférából, tehát reálisan tekintve az adatokat, még mindig közel 1000 fővel kevesebben dolgoznak az egészségügyben, mint korábban.

A miniszter úgy véli, a koronavírus-járvány negyedik hullámát csak a tömeges oltásokkal tudjuk megelőzni, ezért az a legfontosabb, hogy mind a 60 év felettiek, mind pedig a 12-18 év közötti fiatalok megkapják a koronavírus elleni oltóanyagot.