Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

Mindössze egy karóra és 40 ezer forint maradt Czeizel Endre fiára

A hagyatéki eljárás ugyan már lezárult, de meg még nem oldódott, mivel a szakember vagyonát a cégek birtokolták, az ő nevén alig volt valami.

Fotó: Czeizel Barbara, Czeizel Balázs és Czeizel Gábor állnak édesapjuk, Czeizel Endre orvos-genetikus mögött a 80. születésnapja alkalmából rendezett köszöntésen Budapesten, a New York Palota egyik rendezvénytermében 2015. április 13-án. MTI/Mohai Balázs
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

Hazánk egyik legismertebb genetikusa, Dr. Czeizel Endre 8 évvel ezelőtt, 2015 nyarán hunyt el, leukémiában. Rengeteg család hálás neki azért, hogy munkájának köszönhetően egészséges babájuk született, a köszönőlevelek pedig mai napig érkeznek a fiához, Gáborhoz.

A Spirit színház rendezője elmondta, ennek megvolt az ára, ugyanis az apja életében nagyon sokáig a munka volt az első, illetve azt is szigorúan beosztotta, hogy mennyi időt szán a fiaira és a lányára, de sosem ők voltak azok, akiknek több jutott. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

„Ez volt az ára annak, hogy megszülethessen a rengeteg egészséges baba és ez az igazi örökség, ami fontosabb, mint az anyagiak”

– fogalmazott.

Megszakadt a kapcsolat a féltestvérekkel

Állítása szerint változás akkor állt be, amikor fény derült az apja betegségére. Akkor az orvosok két választási lehetőséget kínáltak fel előtte: az egyik kezelés mindössze pár hónapot adott volna, míg a másik, gyötrelmesebb további két évet, s a genetikus ez utóbbi mellett döntött.

Ezt követően szorosabbá vált a kapcsolata a gyermekeivel, miközben arra is időt fordított, hogy mindent lezárjon. Befejezte a munkáit, ám halála előtt egy hónappal is rendelt még. Az utolsó 1-2 hét viszont nagyon megviselte lelkileg, leginkább a tudat, hogy már nem ura a szervezetének.

A Blikk beszámolója szerint a szakember vagyonának legnagyobb része a cégei nevén volt, így Czeizel Gáborra nem maradt más, mint egyetlen karóra és az egészségpénztárban megtakarított 40 ezer forint. Ő hozzátette, féltestvéreivel megszakadt a kapcsolat a temetés után, de bízik benne, hogy később felkeresik majd egymást.

25 évre ítélték a bíróságon a volt FTX-vezért, Sam Bankman-Friedet

Ahogy az várható volt, börtönbe megy a volt FTX-vezér.

Közúti halálesetek: aggódnak a szakértők a közelgő napfogyatkozás miatt

Aggodalmuk nem alaptalan: a 2017-es napfogyatkozás idején (az esemény előtt és után 3 nappal) több mint ezerrel emelkedett a közúti halálesetek száma az Egyesült Államokban.

Elkezdődtek a visegrádi Hotel Silvanus helyreállítási munkálatai (videó)

A szálloda egy videót osztott meg a TikTok-oldalán, amely alapján látható, milyen állapotban van az épület, s hogy halad a munka. Kiemelték, talpra fognak állni.