Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Karácsony Gergely forrong a dühtől, hazaárulást emleget

Budapest főpolgármestere felháborodott, hogy arab befektetőkhöz kerül Rákosrendező, amiről azt mondta, mindez nettó hazaárulás.

...svg content...Fotó: Karácsony Gergely fõpolgármester nyilatkozik a sajtónak a Fõvárosi Közgyûlés alakuló ülése után a Városházán 2024. október 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Belföld

Kiss László

Szerkesztő

Karácsony Gergely indulatos szavakat fogalmazott meg Rákosrendező eladása kapcsán, szerinte mindez nettó hazaárulás. Úgy fogalmazott, ezzel nem ért véget a mini-Dubaj projekt, és még az is lehet, hogy csak most kezdődik igazán a történet.

„Ez nettó hazaárulás. Hiába ez a bűnös, a magánérdeket a közérdek elé soroló szerződés, a mini-Dubaj sztorinak nincs vége, még az is lehet, hogy csak most kezdődik igazán” – fogalmazott a bejegyzésében a főpolgármester, aki láthatóan nem örül a hírnek, és azt mondta, a kormány kiárusította Budapest egyik aranytartalékát egy arab befektetőnek.

Azt mondja, ugyanarról a befektetőről van szó, aki Belgrád hasonló területét már tönkretette. A kormányt kritizálja, és állítja, számukra a profit az első, nem pedig az élhető környezet kialakítása. „A kormány kiárusította Budapest egyik aranytartalékát egy arab befektetőnek. Ugyanannak, aki például Belgrád hasonló területét már tönkretette. A befektetőnek, és ezek szerint a kormánynak is, a profit az első. Nekünk pedig az otthonunk, Budapest.”

Karácsony harcolni akar

Karácsony harcolni akar az ellen, hogy luxus felhőkarcolók épüljenek Budapesten. Azok helyett megfizethető lakásokat építtetne, és hangsúlyozta, továbbra is ragaszkodnak a Parkváros koncepcióhoz, ami egészen más lenne, mint a mini-Dubaj, mely egy ideje a feledés homályába merült, egészen mostanáig.

„Eddig is, ezután is minden erőnkkel küzdeni fogunk a jövőt felélő, a hazát, az otthonunkat kiárusító politikával szemben. Senki, semmilyen üzleti érdekből a budapestiek tudta nélkül és akarata ellenére nem rajzolhatja át ennek a városnak a karakterét, nem rongálhatja épített és történelmi örökségét.” – mondta a Facebook oldalán.

„Megfizethetetlen luxus felhőkarcolók helyett megfizethető lakások építésére, zöldítésre van szükség a Rákosrendezőn. Pont úgy, ahogy a dubaji milliárdosok érkezése előtt ez a kormány is tervezte. Mi ragaszkodunk a Parkváros koncepcióhoz.”

Legyőzte a Ferencváros a Plzent az Európa-ligában, Varga Barnabás nem játszhat a visszavágón

Legyőzte a Ferencváros a Plzent az Európa-ligában, Varga Barnabás nem játszhat a visszavágón

A Ferencváros hazai pályán fogadta a Plzen együttesét az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén.