A bolygó gravitációja gyűrűket és rések sorát hozta létre a protoplanetáris korongban, amiből a bolygók születtek. Ez a folyamat megakadályozta, hogy a gáz és a por spirálisan a Napba zuhanjon, és ehelyett lehetővé tette, hogy újabb bolygókezdemények, úgynevezett planetezimálok alakuljanak ki.

A kutatás egyik szerzője, André Izidoro így fogalmazott: „A kondritok olyanok, mint időkapszulák a Naprendszer hajnalából. Milliárd éveken át hullottak a Földre, ahol a tudósok összegyűjtik és tanulmányozzák őket, hogy feltárják kozmikus eredetünk nyomait. A rejtély mindig az volt: miért alakultak ki ezek közül egyesek olyan későn, 2-3 millió évvel az első szilárd testek után? Eredményeink azt mutatják, hogy maga a Jupiter teremtette meg a feltételeket a késleltetett születésükhöz.”

A kutatás arra is választ adott, miért maradtak a Földhöz hasonló kőzetbolygók a Nap körül viszonylag szűk tartományban, 0,72 és 1,5 csillagászati egység között. Más csillagrendszerek megfigyelései alapján a fiatal bolygók gyakran befelé vándorolnak, és végül elnyeli őket a központi csillag. A Rice Egyetem szimulációi azonban kimutatták, hogy Jupiter gravitációs hatása elvágta a gáz és por áramlását a belső Naprendszer felé, így a Föld és szomszédai stabil pályán maradhattak – írja az Universe Today.

A Jupiter volt a megmentő

Baibhav Srivastava, a kutatás másik szerzője hozzátette: „A modellünk két olyan dolgot köt össze, amik korábban nem illettek egymáshoz – a meteoritok izotópos ujjlenyomatait, amik kétféle változatban léteznek, és a bolygókeletkezés dinamikáját. Jupiter korán megnőtt, rést nyitott a gázkorongban, és ez a folyamat megőrizte a belső és külső Naprendszer anyagainak különálló izotópos jeleit. Emellett új régiókat hozott létre, ahol a planeteszimálok sokkal később is kialakulhattak.”

A kutatók eredményeit az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) rádiótávcső megfigyelései is alátámasztják. Az ALMA fiatal csillagrendszerek protoplanetáris korongjaiban ugyanolyan gyűrűs és résekből álló szerkezeteket mutatott ki, mint amilyeneket a szimulációk jeleztek. Izidoro így fogalmazott: „Amikor ezeket a fiatal korongokat nézzük, látjuk, ahogy az óriásbolygók elkezdik formálni és átalakítani születési környezetüket. A mi Naprendszerünk sem volt más: Jupiter korai növekedése olyan nyomot hagyott, amit ma is kiolvashatunk a Földre hulló meteoritokból.”

A kutatás tehát nemcsak a meteoritok késői kialakulásának rejtélyét oldotta meg, hanem arra is rávilágított, hogy Jupiter nélkül a Föld talán sosem maradt volna stabil pályán, és így az élet kialakulásának feltételei sem jöhettek volna létre. A Naprendszer legnagyobb bolygója tehát valóban nemcsak „őr”, hanem „építész” is volt a kozmikus történelem hajnalán.