Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére

Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére

Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére
Depositphotos

A kormány ismételten közölte, hogy a jövőre folytatódik a szakképzésben dolgozók béremelése.

A kormány bejelentette, hogy 2025 januárjától folytatja a szakképzésben dolgozó oktatók béremelését, melynek mértéke 21,2 százalék lesz – derült ki a kabinet keddi Facebook-bejegyzéséből.

A cikk a videó után folytatódik

A közzétett videóban elhangzott, hogy az intézkedés 24 ezer oktatót érint, és a béremelés eredményeként a kormány szerint jövőre a fizetésük legalább 705 ezer forintra, de jellemzően 800-950 ezer forint közötti összegre emelkedik.

A kormány a szakképzésben részt vevő diákokat is támogatja, akik több tízezer forintos ösztöndíjra, valamint a duális képzésben akár 160 ezer forintos munkabérre is számíthatnak. A szakmai vizsga sikeres teljesítése után továbbá 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást kaphatnak a tanulók.