Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Alig pár napon belül közel tíz jogosítvány ugrott

Alig pár napon belül közel tíz jogosítvány ugrott

Alig pár napon belül közel tíz jogosítvány ugrott
Fotó: police.hu

Csak az elmúlt napokban kilenc ember jogosítványát vonták be, ami megmutatja, még mindig sokan vannak, akik életveszélyesen közlekednek.

A rendőrség 96 órán át ellenőrizte a vezetőket, akik közül többen ittasan ültek be a volán mögé. A hivatalos közleményben azt írják, a bűncselekményi értékhatárt fújó járművezetők közül hárman produkáltak 1 mg/l fölötti értéket, a legmagasabbat – 1,53-at – egy szekszárdi nőnél mérték az intézkedők.

Valaki ittasan okozott balesetet, miközben tolatás közben három autónak vágódott neki, majd az árokban, egy oszlopnak ütközve állt meg. Nem elég, hogy ittas volt a vezető, már korábban is el volt tiltva a vezetéstől. Szekszárdon pedig egy motorost fogtak, aki még csak a KRESZ-vizsgát sem tette le, mégis motorra pattant.

Nem ő volt az egyetlen, aki jogosítvány nélkül vezetett, míg mások eltiltás hatálya alatt álltak. Összesen kilenc esetben vonták be a jogosítványokat a rendőrök, és kit tudja, hányan lehetnek még odakint, akik egyelőre nem buktak le.