Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jogosítvány: azoknak kerül a legtöbbe, akik bőven 100 óra fölött gyakorolnak

Jogosítvány: azoknak kerül a legtöbbe, akik bőven 100 óra fölött gyakorolnak

Jogosítvány: azoknak kerül a legtöbbe, akik bőven 100 óra fölött gyakorolnak
Fotó: Unsplash

A gyakorlati órák díja valamivel 10 ezer forint alatt indul, de egyes helyeken csak 7-8 ezret kérnek el ezért. Ugyanakkor a maximumár ennek a kétszerese is lehet.

Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szövetsége (AVOSZ) elnöke korábban is elmondta, hogy a jogosítvány megszerzését kínáló autósiskolai képzések teljes ára 300 ezer forinttól indul, ám fölfelé annyira nyitott, hogy akár az egymillió forintos képzési költség sem lehetetlen.

A cikk a videó után folytatódik

Kifejtette, a végső ár igazából attól függ, hogy milyen képességgel, milyen előzetes tudással iratkozik be egy-egy tanuló egy adott képzésre, tehát a legmagasabb összegeket azok a tanulók fizetik, akik bőven 100 óra fölött gyakorolnak, mielőtt sikeres forgalmi vizsgát tesznek – írta az Infostart.

„Van olyan autósiskola, amelynél gyakorlatilag nincsen egy pótóra sem, és van olyan, ahol meg a kötelező óraszámnak közel a háromszorosa a végleges óraszám, mielőtt valaki megszerzi a vezetői engedélyt. Két képzési hely között ezen az alapon akár háromszoros is lehet az árkülönbség”

– mondta.

Az AVOSZ elnöke szerint a gyakorlati órák díja jelenleg valamivel 10 ezer forint alatt indul, de olyan autósiskola is van, ahol már 7-8 ezer forintért lehet órákat venni. „A maximumára az óráknak pedig akár ennek a kétszerese is lehet” – jegyezte meg.

Úgy véli, a B kategóriás jogosítvány megszerzését biztosító képzések jelentős drágulásának hátterében több dolog áll, így az évek óta problémát jelentő oktatóhiány, az üzemanyagköltség ársapkájának elengedése és a cégautós költségek növekedése.