A japán nő halála Budapesten: halállistát készített a volt férje
Egyre több részlet lát napvilágot a Budapesten meghalt/meggyilkolt japán nő haláláról, akinek a volt férje halállistát is készített.
Nagy sajtóvisszhangot kapott annak a japán nőnek a halála, aki Budapesten vesztett életét egy lakástűzben. Legalábbis elsőre úgy tűnt, majd a nyomozás során kiderült, hogy ennél sokkal bonyolultabb az ügy, melynek kapcsán a rendőrség nyilvánosan elnézést kért.
Budapest V. kerületében vesztette életét a nő, akinek a volt férjét időközben letartóztatták. A kamerafelvételek alapján átöltözve tért vissza a lakásba, akkor gyilkolhatta meg a nőt, majd távozott. Később abban a ruhában jelent meg, amiben reggel távozott, mintha mi sem történt volna.
A kamerafelvételek egyértelműen bizonyítják ezt, és az orvosszakértői vizsgálatok is rámutattak arra, hogy bántalmazás érte az áldozatot a halála előtt. A férfi és a nő 10 évet éltek együtt Magyarországon, de tönkrement a házasságuk, ami miatt elváltak. A két gyermek az édesanyjukkal maradt, addig a férj Hollandiába költözött, viszont a gyermekei miatt rendszeresen visszatért Budapestre.
A Blikk azt írja, a férfi halállistát is készített, amin az édesapja és a mostohaanyja is szerepelt. Egyúttal a fegyverek szerelmese volt, és a lap úgy tudja, hogy abban a lakásban is volt egy, ahol tűz ütött ki. A nőt képviselő ügyvédnő elárulta, az áldozat korábban külön kitért neki erre, nagyon félt a fegyver miatt.
NE HAGYD KI
A férfi annyira rá akarta erőltetni a hobbiját a gyerekeire, hogy a 10 éves kisfiát és a 6 éves kislányát is kivette a lőtérre, ahol fegyvert adott a kezükbe. Erről fotókat is készített, amiket megosztott a közösségi oldalán.