Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Beperelték a halálsoron lévő rabok Japánt, mert kevéssel a kivégzés előtt értesítik őket

Két halálsoron lévő rab védője is kritizálta ezt az általuk „embertelennek” minősített gyakorlatot, miszerint néhány órával a kivégzés előtt értesítik a rabokat a halálbüntetés végrehajtásának tényéről.

...svg content...Fotó: Unsplash/Emiliano Bar
Ázsia
Author image

Nagy Noel

Szerkesztő

Két rab is beperelte a japán kormányt a gyakorlat miatt, melynek kapcsán azzal érveltek, hogy azáltal, hogy mindössze néhány órával az akasztás előtt szólnak nekik, nem biztosítanak megfelelő időt számukra a tiltakozásra – írja a The Guardian.

Japán történetének első ehhez hasonló perét indítottak meg így egy oszakai kerületi bíróság előtt, ráadásul nem is kevés, több mint 55 millió forintnak megfelelő japán jent kérnek fejenként a súlyosnak titulált jogsértésért.

Jutaka Ueda ügyvéd szerint a halálsoron lévő rabok minden reggelüket rettegésben töltik, hogy talán ez lehetett az utolsó, ami szerinte szélsőségesen embertelen „Japán teljesen lemaradt a nemzetközi közösségtől ezen a téren” – fogalmazott.

Ezt a gyakorlatot egyébként már számos nemzetközi szervezet is sérelmezte az évek folyamán, többek között az Amnesty International is. Japánt ezen felül amiatt is kritizálják, hogy korlátozott szellemi képességű vagy szellemi állapotuk miatt cselekvőképtelen embereket is magánzárkába zárnak vagy akár ki is végeznek.

A halálbüntetés egyébként meglehetősen ritkának számít Japánban, csak abban az esetben szokták általában kiszabni, amikor több ember életét követelő emberölés történik vagy kivételes brutalitás fordul elő.

A japán közvélemény 1995 után vált igazán halálbüntetés-pártivá, amikor egy apokalipszis hívő szekta szarin gáz támadást hajtott végre a tokiói metróban, amiben 12 ember vesztette életét és több ezren megsebesültek.

Máris reagáltak az oroszok Trump Putyinról tett nyilatkozatára

Máris reagáltak az oroszok Trump Putyinról tett nyilatkozatára

Az orosz kormány máris reagált arra a nyilatkozatra, amiben Donald Trump Vlagyimir Putyin orosz elnökről beszélt az ukrajnai háború kapcsán.

Fontos rákkezelés szűnik meg az egyik hazai kórházban

Jelentős szolgáltatás-átszervezések zajlanak a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban, melynek részeként már nem érhető el a daganatos betegek számára létfontosságú kemoterápiás kezelés.