Jákob Zoltán: „Minden randevún beleszeretek egy másik lányba”
Jákob Zoltán, A Nagy Ő elmondta, hogy mit szeret igazán a műsorban, ami élet egyik legjobb kalandja.
Jákob Zoltán szívéért jelenleg 14 lány van harcban, egyikőjüket magángéppel vitte el Párizsba. Csók ugyan nem csattant el közöttük, rendkívül jól érezték magukat, és a milliárdos üzletember teljesítette Bettina egyik régi álmát.
Zoltán nem pihen, hiszen egymást váltják a randik, legutóbb a régi szülőfaluját látogatta meg, ahol gyerekként dolgozott is. Azt is megtudhattuk, mekkora órabér mellett dolgozott, aminek sokat köszönhet.
Ferrarival érkezett meg a faluba, de nem egyedül. Vele tartott ugyanis a másik randipartnere, Edina. Hamarosan azonban újabb rózsaceremóniát tartanak a kastélyban, ami azt is jelenti, hogy ismét lesznek távozók.
Zoltán a Dancing with the Stars sztárvendégeként mondta el, nagyon szereti A Nagy Ő-t mert fordulatos, és minden randin beleszeret egy másik lányba. „Minden randevún beleszeretek egy másik lányba” – jegyezte meg viccesen.
„Nagyon jó karakterek vannak benne.” Jól bizonyítja ezt az is, hogy amikor időről időre megkérdezték tőle, ki a TOP-3, rendre más lányokat nevezett meg Zoltán, annyira gyorsan változnak a dolgok.
Annyit viszont még elárult, hogy a beszélgetések vannak rá a legnagyobb hatással, és most, hogy ő is nézi a műsort, látja az eddig nem látott részeket, nem győz csodálkozni egyes lányok hallatán. „Kicsit átértékelem… Keményen egymásnak ugranak. Ez jót, és rosszat is jelent. Egyrészt akarnak engem, másrészt, ha velem kellene veszekedniük, lehet, hogy alulmaradnék.”