Kegyetlen iskolai bántalmazások miatt nyomoz a rendőrség Pest megyében
Súlyos testi és lelki bántalmazással gyanúsítanak négy általános iskolás fiút, akik állítólag három társukkal szemben követték el tetteiket.
Súlyos testi és lelki bántalmazással gyanúsítanak négy általános iskolás fiút a Pest megyei Rádon – számolt be az ATV. Egy helyi nő azt nyilatkozta a portálnak, hogy három általános iskolás fiút támadott meg négy társuk. Több szülő is azt mondta, hogy négy, 11-12 éves fiú bántalmazta több esetben is iskolatársait.
A sértetteket hárman lefogták, a negyedik pedig az áldozat végbelébe dugta az ujját. Az incidensek kapcsán egy nagymama is megszólalt, aki szerint az ő unokájával is ezt kísérelték meg a támadók, de az a fiú sikeresen kiszabadult az őt elfogók kezei közül, ellentétben a másik három gyerekkel – derül ki a közlésből.
Az idős asszony szerint a támadók decemberben kezdtek el vadászni egyes iskolatársaikra, és magyarázatot is adtak a tettükre. Állítólag az elkövetők egy rajzfilmben láttak hasonlót, amelyben ez a „harci jel”, mindemellett a nagymama úgy hallotta, a támadó gyerekek egy esetben esernyőt is használtak. Véleménye szerint az igazgató rosszul kezeli a történteket.
Az ATV értesülései szerint a négy elkövető elismerte az eseteket, azonban az iskola megpróbálta intézményen belül kezelni az ügyet, és szerintük csak egy osztályon belüli konfliktusról van szó. Ám a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya tudatta: kényszerítés miatt büntetőeljárást indult, amit a portál szerint egy komment alapján tett névtelen bejelentés miatt indítottak.
Korábban azt is megírtuk, hogy országos szintű felháborodást váltott ki annak a karateedzőnek a mozdulata, amit egy kiskorúval szemben engedett meg magának, miközben a kamerák mindent rögzítettek. Legutóbb január közepén érkeztek friss fejlemények az ügyről, amely által egyebek mellett az derül ki, hogy február 26-án áll bíróság elé a férfi.