Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Marco Rossi is felháborodott a játékvezetésen

Marco Rossi is felháborodott a játékvezetésen

Marco Rossi is felháborodott a játékvezetésen
X/MLSZ

A magyar szövetségi kapitány nem szokta rejtegetni a véleményét, az írek ellen sem tette.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szerint csapata az első félidőben kifejezetten jól futballozott Dublinban, ám a második játékrész teljesen más képet mutatott. A szakvezető ezt elsősorban a játékvezető felfogásának tulajdonította, aki szerinte túl sok szabálytalanságot engedett el, ezzel megnehezítve a magyar csapat dolgát.

A cikk a videó után folytatódik

A mérkőzés első 45 percében a válogatott szervezetten, fegyelmezetten játszott, és kétgólos előnyre tett szert. A fordulás után azonban az írek hamar szépítettek, majd Sallai Roland kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, így a hátralévő időszakban főként a védekezésre kellett koncentrálni. Rossi szerint ebben a periódusban a játékvezető döntései is komoly hatással voltak a játék menetére.

„Természetesen nem vagyunk boldogok ezzel az eredménnyel. A második félidőt illetően… nos, szerintem a bíró azt hitte, hogy egy birkózómeccset vezet, nem focit. Rengeteg szabálytalanságot elengedett, gondoljunk csak a Varga Barnabás ellen elkövetett könyöklésre, a Sallai Roland piros lapja előtti esetre, ami egy egyértelműen sárga lapos szabálytalanság volt. Emiatt nem volt egyszerű számunkra a második játékrész.” – idézte Rossit az M4 Sport.

Rossi hangsúlyozta, a körülmények ellenére a játékosai mindent megtettek a pályán, és a küzdeni tudásukra nem lehet panasz. „Végigküzdöttük az egész második játékrészt, ennél többet nem is kérhetek a fiúktól. A piros lapos reakció miatt panaszkodhatnék, de azt is mértékkel. A kezdetektől fogva végigharcolták a meccset, ameddig lehetett fociztak is. Elfogadok minden kritikát, most előre fogunk nézni. Van még öt meccsünk, az egyik nehezebb lesz, mint a másik.”

Marco Rossi szavai egyértelműen jelzik, hogy a csapat a nehézségek ellenére is egységes maradt, és a hátralévő selejtezőkön is a maximumot kívánja nyújtani. A soron következő mérkőzésen a csoport favoritja, Portugália érkezik Budapestre, ami újabb komoly erőpróba lesz a válogatott számára.