Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Irán a tűzzel játszik, máris rakétatesztet hajtottak végre

Irán a tűzzel játszik, máris rakétatesztet hajtottak végre

Irán a tűzzel játszik, máris rakétatesztet hajtottak végre
Shutterstock

Aggodalomra okot adó lépést tett Irán azzal, hogy sikeresen tesztelte legújabb Qased típusú műholdhordozó rakétáját, alig néhány héttel az Izraellel vívott 12 napos háborút követően, ami során amerikai légicsapások is érték az iráni nukleáris infrastruktúra egyes elemeit.

A rakétakísérlet időzítése és jellege komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, különösen annak fényében, hogy több nyugati ország a korábbi években is az iráni űrprogramot a ballisztikus rakétafejlesztések fedőprojektjeként értelmezte.

A cikk a videó után folytatódik

Az iráni állami hírügynökség, az IRNA úgy nyilatkozott, hogy a teszt célja „bizonyos új technológiák értékelése” és a jövőbeli műholdrendszerek teljesítményének javítása volt. Ugyanakkor a Qased rakéta – amit először 2020-ban bocsátottak fel sikeresen katonai műhold pályára állítására – ezúttal nem juttatott műholdat az űrbe. Ehelyett az iráni hatóságok szerint a mostani próba elsősorban a rakétarendszer tervezési módosításainak ellenőrzésére irányult.

A rakétaprogram körüli politikai és katonai gyanakvá

A Newsweek amerikai hírmagazin szerint a rakétakísérlet nemcsak technológiai szempontból, hanem geopolitikai értelemben is súlyos következményekkel járhat, mivel újabb bizonyítékként szolgálhat arra, hogy Irán katonai célokra is alkalmazható űrtechnológiát fejleszt. A Qased rakéta ugyanis folyékony és szilárd hajtóanyag kombinációját használja – ez a konfiguráció gyakran megjelenik a ballisztikus rakéták konstrukcióiban is. Bár Teherán rendre hangsúlyozza az ilyen programok polgári jellegét, számos nyugati kormány kétségbe vonja ezeket az állításokat.

Tom Cotton republikánus szenátor például a közösségi médiában „megtévesztésként” minősítette a rakétatesztet, azt állítva, hogy Irán valójában fegyverrendszerek fejlesztésére használja ezeket a technológiákat. Eközben Donald Trump amerikai elnök újabb figyelmeztetést fogalmazott meg Teheránnal szemben. A Truth Social platformon közzétett bejegyzésében azt írta: „Természetesen azok voltak, ahogy azt már korábban is mondtam, és ismét meg fogjuk tenni, ha szükséges!” – utalva ezzel az iráni urándúsító létesítmények ellen végrehajtott amerikai csapásokra. Trump kijelentése Abbas Araghchi iráni külügyminiszter Fox News-nak adott interjújára reagált, amiben az iráni diplomata megerősítette: a június 22-i támadások „kulcsfontosságú dúsító létesítményeket semmisítettek meg”.

Újabb feszültségforrás a Közel-Keleten

A rakétateszt alig néhány héttel az izraeli-iráni háború után történt, ami már önmagában is példátlan közvetlen katonai konfrontációt jelentett a térség két legfeszültebb viszonyban álló hatalma között. Ebben az érzékeny időszakban minden ilyen típusú katonai-technológiai aktivitás – különösen, ha annak kettős felhasználási lehetősége is fennáll – komoly hatással lehet az iráni nukleáris program körüli tárgyalásokra, valamint a térség stabilitására.

A diplomáciai megfontolások mellett a fejlesztés arra is rávilágít, hogy Irán folytatja önálló űrtechnológiai képességeinek bővítését, miközben a nemzetközi közösség továbbra is a transzparencia hiányát és a potenciális katonai kockázatokat emeli ki.