Íme az iOS 18 legnagyobb újdonságai
Az egyik leghasznosabb a Jelszavak applikáció, de az is szuper, hogy immár módosítani lehet az appok elhelyezkedését, méretét, vagy akár a színüket is testreszabhatjuk.
Mint ismert, hétfőn este érkezett meg az iOS 18, amelyet minden bizonnyal mostanra már sokan telepítettek is. Akik esetleg még nem tették ezt meg, számukra hasznos lehet tudni, hogy mikre érdemes odafigyelni a frissítés előtt. Erről ebben a korábbi cikkünkben írtunk bővebben. De arra is fontos kitérni, mik az iOS 18 legnagyobb újdonságai: a frissítést követően az egyik első szembetűnő változás, hogy egy új ikon jelenik meg a kezdőképernyőn, amely a Jelszavak nevet viseli.
Lényege, hogy nemcsak a webhelyeken és appokban használt jelszavakat, de az ellenőrzőkódokat, jelkulcsokat, valamint a mentett wifi-hálózatok jelszavait is láthatjuk és kezelhetjük a programban, valamint regisztrációkor erős jelszó kitalálásában is segít. Mindemellett az alkalmazás figyelmeztet a kiszivárgott, gyenge, esetleg újrahasznált jelszavakra is. Újítás emellett az is, hogy alkalmazásokat tudunk elrejteni, vagy éppen zárolni – szemlézte a 24.hu a HVG cikkét.
Utóbbinál csak Face ID/Touch ID használata vagy a jelkód beírása után enged be a rendszer (ezt az ikont hosszan lenyomva tartva, a Touch ID/Face ID kérése pontra nyomva tudjuk beállítani). A megjelenést tekintve pedig azt érdemes megemlíteni, hogy immár módosítani lehet az appok elhelyezkedését, méretét, de a színüket is testreszabhatjuk (ehhez annyit kell tennünk, hogy lenyomva tartjuk a képernyőt, majd a jobb felső sarokban megjelenő + ikonra koppintunk).
Míg egy másik jelentős változás a Vezérlőközpontot érinti: az Apple teljesen újratervezte ezt a felületet, így már nemcsak arról tudunk dönteni, mely elemek (pl. zseblámpa, időzítő, stopper, számológép) legyenek láthatók benne, hanem teljesen személyre is szabhatjuk. Ráadásul felfelé suhintva több oldalt is létrehozhatunk a vezérlőközpontban. Végezetül pedig a zárolási képernyő jobb- és bal alsó sarkában lévő ikonokat is megváltoztathatjuk az eddigi fix kamera és zseblámpa opcióról.
A kisebb változásokat illetően még arra érdemes kitérni, hogy az Apple teljesen megújította a Fotók alkalmazást is: a fotók rácsnézetének felfelé suhintása után jelennek meg az egyes albumok, gyűjtemények, emlékek, valamint a legutóbb törölt és a rejtett mappa is. A Beállításokban kicsit átrendezték a menüpontokat, az Apple ID pedig mostantól simán csak Apple-fiók (Account), míg az Üzenetekben végre időzíteni lehet az egyes üzeneteket.
Illetve a Safari böngészőben megjelent a zavaró elemek kiszűrése opció, ami a hírek szerint képes eltakarítani a zavaró hirdetéseket az oldalról. Mindemellett ott van a Játék-mód, amely egy cím elindításakor minimálisra csökkenti a háttértevékenységet, hogy minden erőforrást a játékra tudjon fókuszálni a rendszer. Továbbá azt is megírtuk, hogy nem kapkodnak az emberek az új iPhone-okért, az eladások jóval alulmúlják a várakozásokat.