Az intenzív havazás miatt a Liszt Ferenc Repülőtér csak egy futópályával üzemel
A következő órákban késésekre és járattörlésekre lehet számítani a budapesti repülőtéren a kialakult helyzet miatt, amiért az intenzív havazás a felelős.
A Budapest Airport a Facebook oldalára kitett közleményében azt írja, az intenzív havazás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érinti. Az időjárási körülmények miatt az 1-es futópályát le kellett zárni, a repülőtér jelenleg egy futópályával üzemel. Hozzátették, a BUD havas flottája folyamatosan takarítja az üzemelő 2-es futópályát, a gurulóutakat és az előteret.
A gépek jégtelenítése is folyamatos, de a megszokottnál hosszabb időt vesz igénybe, ezért a következő órákban késések és járattörlések is várhatók. Arra kérik az utasokat, hogy kövessék nyomon járatuk státuszát, és az időjárásra való tekintettel a megszokottnál korábban induljanak el a repülőtérre, hogy az esetleges forgalmi akadályok ellenére is időben, legalább a gép indulása előtt két órával érkezzenek meg a 2. Terminálra – tudhattuk meg a közleményből.