Így ünnepeltette magát Hámori Luca legyőzője az olimpiai aranyérme után (videó, fotók)
Iman Helif nagyon boldogan ünnepelt, nem foglalkozik azokkal a kritikákkal, hogy egyesek szerint véleményes módon nyert a női mezőnyben a párizsi olimpián.
Fotó: Az algériai Imane Helif, miután gyõzött a kínai Jang Liu ellen a 2024-es párizsi nyári olimpia nõi ökölvívó-bajnoksága 66 kilogrammos súlycsoportjának döntõjében a Roland Garros Stadionban 2024. augusztus 9-én.
MTI/AP/Ariana Cubillos
Iman Helif olimpiai bajnok lett Párizsban, ami a valaha volt egyik legsimább aranyérme. Már az első mérkőzés után tudni lehetett, mi lesz ennek a vége, annyival nagyobb erőt képvisel a vitatott bokszoló, akit sokan férfinak tartanak.
A NOB az elvégzett orvosi vizsgálatok és eredmények után is engedte versenyezni az algériait, akivel Hámori Luca is megküzdött. A visszaléptetése még nagyobb botrányt és káoszt kavart volna, hiszen Luca előtt már két másik bokszolónőt is legyőzött.
Soron kívülOrbán Viktor, majd Magyar Péter is profilképet váltott az árvízvédelem alatt
Helif állítja, ő egy erős nő, és nő is marad, büszke az általa elértekre. Az aranyérmet már aligha veszik el tőle, ugyanakkor az más kérdés, hogy annak mekkora az értéke a történtek fényében. Az olimpiai döntőt is rendkívül simán nyerte, esélyt sem adott az ellenfelének.