Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Így néz ki az ellenzék közös programjának egyik pontja

Így néz ki az ellenzék közös programjának egyik pontja

Így néz ki az ellenzék közös programjának egyik pontja
Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A minimálbérről és a bérlakásokat érintő törvényjavaslatról beszélt az MSZP parlamenti képviselője.

Szakács László, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője a Spirit FM Aktuál című műsorának vendégeként elárulta, hogy a minimálbér adómentesítése mindenképpen szerepelni fog az ellenzéki közös programban. 

A cikk a videó után folytatódik

A minimálbér adómentesítését adójóváírás formájában tervezik végrehajtani, a képviselő szerint így azok, akik minimálbért keresnek, 25 ezer forinttal kaphatnak többek kézhez – írja az atv.hu

Csak azoknak lesz adójóváírás, akik kevesebbet keresnek, mint az úgynevezett medián bér, ami 321 ezer forint. Tehát a bére azoknak nőne, akik ennél kevesebbet keresnek – ez 2 millió 300 ezer magyar embert jelent – magyarázta az MSZP politikusa. 

Szakács a szociális bérlakásokat érintő törvényjavaslatról is beszélt, melynek kapcsán hangsúlyozta, hogy nagy a veszélye annak, hogy nem a rászorulók, hanem a “nyerészkedők” tudnak majd hasznot húzni belőle.