Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Olyan időjárást kapunk az arcunkba, amit nemigazán akarunk

Olyan időjárást kapunk az arcunkba, amit nemigazán akarunk

Olyan időjárást kapunk az arcunkba, amit nemigazán akarunk
Shutterstock/Illusztráció

Változékony, kifejezetten hűvös és szeles időjárás várható a következő napokban Magyarország területén, ahol bár időnként kisüt a nap, ez aligha jelent majd valódi enyhülést.

A részletes előrejelzés szerint a felhőzet fokozatosan csökken ugyan, azonban a hőmérséklet alacsony marad, és többfelé erős szél is nehezíti majd a mindennapokat.

A cikk a videó után folytatódik

Kedden még nagyrészt erősen felhős vagy borult időre kell készülni, ugyanakkor a nap második felében északkelet felől már elkezdhet felszakadozni a felhőzet. Elszórtan alakulhat ki eső vagy zápor, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az ország nyugati kétharmadán, de délelőtt keleten sem kizárt kisebb csapadék. A legtöbb eső délnyugaton hullhat.

Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz, sőt a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, estétől pedig északkeleten is előfordulhatnak erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de a tartósan borult, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet – számolt be róla az Agroinform.

Szerdán sem lesz igazán más az időjárás

Szerdára virradó éjszaka észak felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, majd napközben az ország nagy részén napos, fátyolfelhős idő valószínű, miközben délnyugaton továbbra is maradhatnak felhősebb körzetek. A csapadék ekkorra megszűnik, száraz idő ígérkezik, ugyanakkor a szél továbbra is élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 1 és 6 fok közé csökken, napközben pedig 13 és 17 fok közé emelkedik.

A napsütés nem marad el

Csütörtökön már többórás napsütésre is számítani lehet, a fátyolfelhők és a gomolyfelhők mellett, miközben csapadék nem valószínű. A száraz idő azonban nem jár jelentős melegedéssel, és az északkeleti, keleti szél továbbra is élénk marad, több helyen erős lökésekkel.

A hajnali órákban az északi völgyekben gyenge fagy is előfordulhat. A minimum-hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul, míg napközben 12 és 16 fok közötti értékekre lehet számítani.

Az előrejelzés alapján tehát hiába érkezik meg a napsütés, a hűvös levegő és a szeles idő miatt a következő napok inkább a téliesebb arcukat mutatják, mintsem a tavaszias enyhülést.

A következő cikkhez görgess lejjebb