A pénteki nap igazi tavaszias időjárást hozott, addig szombaton már megkapjuk az esőt a nyakunkban, és a hőmérséklet sem lesz kiugró.
Az éjszakai órákban elkezdődött a délnyugat felől a felhőzetnövekedés, valamint annak képződése, így más időjárást kapunk szombaton, mint pénteken. A következő órákban az északkeleti harmadban is fokozatosan borul be az ég, helyenként már eső, zápor is előfordulhat.
A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint a nap második felében főként a Dunától keletre számíthatunk egyre több esőzésre. Megjegyzik, az Északi-középhegység tágabb térségében akár jelentősebb mennyiség is hullhat. Nemcsak az eső húzhatja keresztbe a kirándulásunkat, hanem a déli, délkeleti szél, mely többfelé megerősítik a Dunántúlon, melyet néhol viharos lökések is kísérhetnek.
Budapesten 13°C körül alakul a csúcshómérséklet, addig Szombathelyen 18°C-ig kúszhatnak fel a hőmérők higanyszálai. Siófokon, Debrecenben és Szegeden 15°C-ot jósolnak, míg Miskolcon mindössze 10°C lehet a maximum.