Ennél változatosabb időjárás nem is jöhetne pénteken
A nap borongósan indul, majd lassacskán kitisztul az ég, ugyanakkor az ország egyes területein havazásra is van kilátás.
A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön és éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, mindössze átmenetileg csökkenhet a felhőzet késő délután, este. Pénteken is borult idővel indul a nap, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére nagy területen kiderül az ég.
Csütörtök késő estig elszórtan zápor előfordulhat. Az éjfélig óráktól északnyugat felől többfelé várható eső, zápor, mely hajnaltól nagyobb területen havas esőbe, havazásba válthat át. Péntek délelőtt a csapadék a legtöbb helyen szűnik, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás.
A déli, délnyugati szelet csütörtökön többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd az éjféli óráktól az északnyugatira forduló szelet sokfelé erős, főként a Dunántúlon viharos lökések kísérik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 2 és 6 fok között alakul, de északkeleten, a keleti határ közelében reggel állhat be a maximum, ott 7, 8 fok is lehet.