Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Hujber Ferin megint eluralkodik a káosz, mi lesz ebből…

Úgy tűnik, hogy ezt a hetet sem ússza meg káosz nélkül Hujber Feri, de mivel csapatban dolgozik, ez nemcsak rá van hatással.

Hujber Ferin megint eluralkodik a káosz, mi lesz ebből…
Style
Author image

A T-800-as

Szerkesztő

Úgy tűnik, hogy ezt a hetet sem ússza meg káosz nélkül Hujber Feri, de mivel csapatban dolgozik, ez nemcsak rá van hatással.

Az elmúlt két hétben lezajlottak a selejtezős fordulók a Konyhafőnök VIP-ban. Először a piros csapat, azaz Rácz Jenő versenyzői szálltak harcba egymás ellen, akik eléggé erősnek tűntek, így van miért aggódnia az ellenfélnek.

Az előző héten Sárközi Ákos sztárja voltak főszerepben, akik egyértelműen gyengébbnek tűntek, így érdekes lesz látni, hogy mire lesznek képesek Jenőék ellen. Ezzel együtt részben mindenki versenyez a másik ellen.

Tóth Andi megvillantotta az elképesztően szexi hasát, majd olyat szólt…

Hujber Feri egyik pillanatról képes az első helyről az utolsóra zuhanni, és úgy tűnik, hogy megint eluralkodott rajta a káosz. Minden Feke Pál arcára volt írva, aki szintén az esélyesek között lehet, de Feri mellett nem lehet könnyű dolga.

Már csak emiatt a jelenet miatt is érdemes lesz figyelni az eseményeket, és kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a végeredmény, mert közel sem biztos, hogy Feri teljes mértékben össze fog omlani. Hamarosan kiderül…

A várva várt bejelentés: jelentős engedményt tett Putyin Trump miatt, azonnal kiadta a parancsot

A várva várt bejelentés: jelentős engedményt tett Putyin Trump miatt, azonnal kiadta a parancsot

Moszkva és Washington nagy bejelentésekkel szolgált azt követően, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump telefonon egyeztettek egymással az ukrajnai háborúról.

Ilyen idő vár ránk szerdán

Noha a szél ismét feltámadhat, javarészt felhőtlen időnk lesz.

Rekordszámú kínai haderő közelítette meg Tajvan légterét

A tajvani védelmi minisztérium kedden reggel arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában példátlan méretű kínai katonai jelenlét volt megfigyelhető a Tajvani-szoros térségében, amely során 59 repülőgép és kilenc hadihajó közelítette meg a szigetet.

FELKAPOTT