Clouds
21 Budapest
Dollár
345,38 Ft
Euró
370,54 Ft
Font
432,02 Ft
Bitcoin
26,936 $

Hosszú út vezetett Szalai Gábor számára a magyar válogatottig

Debrecen, 2023. március 18. A kecskeméti Szalai Gábor (j), valamint a debreceni Stefan Loncar (b) és Dzsudzsák Balázs a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Debreceni VSC - Kecskeméti TE mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2023. március 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

A 22 éves játékos az NB III-ból jutott el a nemzeti csapatig.

Szalai meghívót kapott Marco Rossitól a júniusi EB-selejtezőkre, a Kecskemét fiatal játékosa az M1-nek beszélt arról, milyen hosszú út vezetett idáig.

Soron kívül Eddig 425 897-en kapták meg a negyedik covid elleni oltásukat Magyarországon

„Két éve a csapattal az NB III-ban küzdöttünk, akkor nyilván nem gondoltam volna, hogy két év múlva válogatott kerettag lehetek” – mondta, hozzátéve, hogy a klubja jó szereplése és sok munka kellett ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

Szalai hozzátette, gyermekként ez volt az álma, és reméli, hogy pályára is léphet majd, ugyanakkor Rossival erről még nem egyeztettek – közölte az MTI.

„Biztos vagyok benne, hogy segít, még több munkával ez még többet fog érni, önbizalom is jön mellé, és akkor ki tudja, hogy még hova vezet” – tette hozzá Szalai, aki azt is megjegyezte, hogy szeretnék a második helyen zárni az NB1 küzdelmeit a Kecskeméttel.

Magyarország az Európa-bajnokság selejtezőinek G-csoportjában szerepel. Marco Rossi együttese a bolgárok ellen háromgólos győzelemmel kezdte a selejtezőket. Június 17-én Montenegróval idegenben, 20-án pedig Litvániával itthon játszik az együttes.