A HÉV vonalain nem fognak dolgozni BKK-rendészek
Januártól a BKK járatain már dolgoznak rendészek, de mindössze 75-en, holott Vitézy Dávid korábban 200 fővel kívánta felállítani a csoportot.
Mint ismert, január elsejével létrejött a BKK-rendészet, ám mint kiderült, a rendészek nem fognak dolgozni a HÉV vonalain annak ellenére sem, hogy ezeken a járatokon van a legtöbb közbiztonsági probléma, garázdaság – számolt be a Magyar Nemzet. A lap a fővárosi önkormányzat válaszára hivatkozva azt írja, a HÉV-ek állami fenntartásban, a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetésében működnek, tehát a BKK rendészet jog-, feladat- és hatásköre csak a BKK-járatokra terjed ki, a HÉV-ekre nem.
Hozzáfűzik: január 1-jétől a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) hatályba lépett új szmsz-ének megfelelően megalakult a BKK rendészeti osztály 75 státussal, a létszámot folyamatosan töltik. A BKK rendészeti osztály munkatársai éjjel és nappal, a BKK és a BKV Zrt. szerződött vagyonőreivel közösen, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködve végzik a BKK-járatok, valamint az aluljárók és a megállók ellenőrzését.
Ahogy arról már beszámoltunk, a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó, a kampány során sok vitát kiváltó javaslatot Vitézy Dávid nyújtotta be, melynek célja a budapesti közösségi közlekedés biztonságának növelése volt. Majd jött a hír, hogy a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó javaslatot is elfogadták október elején, a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén. Ennek kapcsán Vitézy úgy fogalmazott: „végül még az a Karácsony Gergely is mögé állt, aki a kampányban legjobban támadta az elképzelést”.
75 főre szűkítették létszámot
Ugyanakkor tény, a politikus 200 fővel kívánta felállítani a rendészeti csoportot, ehelyett mindössze 75 főre szűkítették létszámot finanszírozási nehézségekre hivatkozva. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója korábban a lapnak elmondta, a fővárosi önkormányzat a választási kampányban nem a BKK-rendészet létrehozása, hanem annak szerintük hajléktalanellenes retorikája ellen emelt szót. Itt kiemelte: a FÖRI-nél közterület-felügyelők vagy segédfelügyelők vannak alkalmazásban, közterület-felügyelő pedig az lehet, aki ezen képesítésre szóló jogszabálynak megfelel.
NE HAGYD KI
Továbbá hangsúlyozta azt is, miszerint a BKK-rendészet létrehozásával párhuzamosan kiemelt feladat, hogy a közösségi közlekedési eszközökről leszállított hajléktalanok ne maradjanak a megállókban, ahol télen megfagyhatnak. A hajléktalanok ellátását segítő rendszer már most is működik.
Mindemellett szó esett még arról is, hogy a BKK rendészet felállításával párhuzamosan nem tervezik a diszpécserszolgálat bővítését, ami problémát okozhat, ugyanis a jelenlegi létszám mellett sofőrök bejelentései mellett a közlekedők jelzéseivel is foglalkozniuk kell, ami túlterheltté teheti a rendszert – szemlézte a cikket a Mandiner.