Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,91 Ft
Euró
393,05 Ft
Font
457,08 Ft
Bitcoin
66,595 $

Nyomozás indult az ercsi Hétszínvirág Óvoda ügyében

A Gárdonyi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást indított az ercsi Hétszínvirág Óvoda ügyében.

Fotó: Illusztráció/Unsplash/BBC Creative
Bűnügy

Kiss László

Szerkesztő

Az ügy hátterében szülői panaszok állnak, amelyek szerint az intézményvezető, Ábrahám Gabriella bántalmazta a gyerekeket. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy nyomozás indult, az önkormányzat pedig belső vizsgálatot kezdeményezett, Ábrahám Gabriellát pedig felfüggesztették az eljárás idejére.

Egy szülő a Telexnek elmondta, hogy a gyermeke látta, ahogy az óvodavezető berángatott egy gyereket az irodájába és nem engedte ki onnan. Egy másik, név nélkül nyilatkozó forrás szerint az üvöltés, a „katonásdi” és a szigorú fegyelmezés mindennapos volt az intézményben. Soron kívül Jelentős bővítés előtt állhat a Samsung gödi akkumulátorgyára

A panaszoknak azonban csak most adtak hangot a szülők, mert korábban az óvónők féltették az állásukat, a szülők pedig a gyermekeik biztonsága miatt aggódtak. Többen is úgy tudják, hogy volt már korábbi panasz is az intézményvezető módszerei miatt, ám ezeket nem követték megfelelő lépések.

Ábrahám Gabriella, aki 25 éve dolgozik óvónőként, ebből 15 éve vezeti az ercsi óvodát, tagadja a vádakat. Az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, hogy szerinte a felfüggesztés és a panaszok valódi oka, hogy márciusban írják ki a pályázatot az óvodavezetői posztra, ezzel pedig meg akarják akadályozni, hogy újra indulhasson. Azt állítja, nem mondták meg neki pontosan, hogy miben hibázhatott, miközben eddig nem panaszkodtak a munkájára. Ügyvédje szerint megtámadják a határozatot a bíróságon.

Az érintett szülők viszont határozottan cáfolják, hogy kezdeményezésüknek bármilyen haszonszerző vagy politikai célja lenne, szerintük egyetlen motivációjuk a gyermekeik jogainak védelme.

A rendőrség szerdáig nem hallgatott ki gyanúsítottat az ügyben, azonban Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke rámutatott, hogy először tisztázni kell pontosan mi történt, és csak azt követően lehet valakit felfüggeszteni, ha bizonyítékok támasztják alá az állításokat.

Így nullázta le az Arsenal a Chelsea-t a londoni derbin (videó)

A vártnál is simábban hozta az Arsenal a Chelsea elleni londoni derbin, szinte momentuma nem volt a vendégeknek.

Súlyos baleset történt az M1-esen, felborult egy autó

Felborult egy autó az M1-es autópályán, ami miatt a hatóságokat azonnal a helyszínre riasztották, és az érintett szakaszon forgalomkorlátozás van érvényben.

Jelentős bővítés előtt állhat a Samsung gödi akkumulátorgyára

Több mint 43 ezer négyzetméterrel bővülhet a Samsung gödi akkumulátorgyára, a fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.