Hetekre kidőlt Vinícius, közleményt adott ki a Real Madrid
A brazil a Celta elleni bajnokin kért cserét.
Joggal aggódhatott Carlo Ancelotti a Celta Vigo elleni, győzelemmel megvívott bajnokit követően, mivel csapatának egyik fontos láncszeme, Vinícius megsérült a szombati találkozón.
Viníciuson azóta elvégezték az ilyenkor kötelező vizsgálatokat, és kiderült, hogy a jobb hátsó combizma sérült meg. Bár arra vonatkozóan nem tettek közzé információkat, hogy mikor térhet vissza, hetekről lehet szó.
Korábban csak egy kisebb sérülést emlegettek, és abban bízott Ancelotti is, hogy Vinícius hamarosan visszatérhet. Az olasz mester ekkor még úgy vélte, hogy csak a Getafe elleni bajnokit kell kihagynia.
A sérülés azonban a vártnál súlyosabb lehet, így könnyen előfordulhat, hogy akár egy-másfél hónapra is elveszítheti Viníciust a Real Madrid, amely már így is nehéz helyzetben van.
Nemrégiben ugyanis kapusuk, Courtois a bal térdében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, ami miatt már azelőtt véget ért az idei szezonja, hogy elkezdődhetett volna.