Minden, amit a helyközi közlekedés új tarifarendszeréről tudni lehet
Jövő pénteken indul a hazai helyközi közlekedés új tarifarendszere, a MÁV pedig közzétette a legfontosabb tudnivalókat.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, március első napjával új tarifarendszert vezetnek be a helyközi közlekedésben, melynek értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-től a BKK járatain is elfogadják. Mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak nyilatkozva ennek kapcsán megosztotta, a fővárosi közgyűlés jövő szerdán dönt a megállapodásról, de az új rendszerre való átállás technikai előkészületei már javában zajlanak. Az általános főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott:
„A vármegyebérleteket árulni fogjuk, de az országbérletet is, minden csatornán. Ebben állapodtunk meg. A MÁV is árulni fogja a mi termékünket. Ebben folyamatosan munka, és március 1-jéig végezni fog a BKK ezzel. Én azt gondolom, hogy még talán előtte is pár nappal is. Fontos, hogy a jövő heti közgyűlés fogadja el azt a szerződést, amely az Építési és Közlekedési Minisztérium, a főváros, a BKK és a MÁV-Volán, illetve cégei között köttetik, amely az utolsó pontot is rárakja erre a vitára, és végre lehet abban az új rendszerben használni kölcsönösen egymás közösségi közlekedési eszközeit.”
Noha az automaták központiak lesznek, azt szeretnék, ha a BudapestGO appon keresztül is elérhető lenne minden. Kiss Ambrus megjegyezte, az ezzel kapcsolatos fejlesztés is hamarosan befejeződik. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a legfontosabb tudnivalókról a MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztató weboldalt indított, mely már mindenki számára elérhető a www.ujtarifa.hu weboldalon.