Segélyhívásra reagáltak, de lezuhant a hegyimentőket szállító helikopter
A gép egyik utasa szerint mintegy 4500 méteres magasságban repültek, amikor hirtelen „puffanást” hallottak.
A helyi hatóságok és az olasz nemzeti hegyimentő szolgálat közlése szerint egy olasz mentőcsapat helikopterbalesetet szenvedett a hétvégén, miközben egy hegymászón próbáltak segíteni. Csodával határos módon túlélték az incidenst, majd folytatták a mentést, kiszabadították a bajbajutottat. Végül mindannyiukat kórházba szállították.
Mint kiderült, a hegyimentők szombaton egy segélyhívásra reagáltak, miszerint egy hegymászó lezuhant egy szakadékba a Monte Rosán. A gép egyik utasa a Corriere della Sera című olasz napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy mintegy 4500 méteres magasságban repültek, amikor hirtelen „puffanást” hallottak.
„Egy pillanat alatt történt az egész. Nem értettük a dolgot. Fogalmam sincs, mi történt, de az tény, hogy nem sokkal azután, hogy kiérkeztünk a helyszínre, a helikopter megsemmisült” – fogalmazott. A Fox News szerint már zajlott a mentés, amikor a gép váratlanul lezuhant a hegy felső gleccserénél, a roncsokat később egy hegyi kunyhó alatt találták meg.
A legénység azonban komolyabb sérülés nélkül túlélte: miután kijutottak a gépből, folytatták a küldetést, biztonságba helyezték a hegymászót. Ezt követően a svájci Zermattból érkezett egy helikopter, amely felvette a mentőcsapat tagjait és a hegymászót, hogy leszállítsa őket a völgybe. Később mindenki orvosi vizsgálatban részesült, de a jelenlegi állapotukról nem közöltek információt.
NE HAGYD KI
Korábban arról is beszámoltunk, hogy néhány napja orosz turisták egy csoportját kirándulás közben betemette egy lavina, amelyet követően motoros szánt és helikoptert is bevetettek a felkutatásukra. Míg február végén négyen vesztették életüket egy lavinában Franciaországban, többen pedig megsérültek. Nagyjából ötvenen vettek részt a kutatásban.